BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A piacok derűsen reagáltak

Derűsen indult a választás utáni első nap a hazai eszközök piacain, ez azonban korántsem biztos, hogy a Fidesz győzelmének tudható be. „Pozitívan reagáltak a befektetők a választási eredményekre, de a nemzetközi hangulat is hozzájárult a piacok emelkedéséhez” – mondja Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. „Nem egyértelmű, hogy a választások vagy a görögök kimentése miatt javult a hangulat” – állítja Orbán Gábor, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő kötvényportfólió-menedzsere is. A hét végén derült ki ugyanis, hogy mégiscsak Görögország hóna alá nyúl az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

A magyarországi választások eredménye a szakemberek szerint megfelelt a piac várakozásainak. „A legfontosabb az volt, hogy valamelyik párt kormányzóképes többséget tudjon elérni a választás során, és ez megtörtént. Sőt, a Fidesznek még a kétharmados többségre is van esélye” – magyarázza Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője. A szakértők egyetértenek abban, ha ez utóbbit is sikerül a pártnak elérni, még kedvezőbben fogadja a piac az eredményt. Szintén örvendetes hír a befektetők számára, hogy a Jobbik erősödése is abbamaradt. „Így nincs akkora súlyuk, hogy akadályozhassák a kormányt a cselekvésben” – mondja Orbán.

A kétharmados többség azért fontos, mert ennek birtokában lesz képes a kormány mélyreható reformok végrehajtására. Jelenleg Magyarország a GDP arányában számolva 2 százalékponttal, vagyis mintegy 500 milliárd forinttal költ többet évente a közigazgatásra, mint a környező államok. Ha ezt sikerülne lefaragni, el lehetne törölni például az iparűzési adót, s így javulhatna az ország versenyképessége – vélekedik Suppan, aki szerint az új kormány legfontosabb feladata az lesz, hogy visszavezesse az országot a reál konvergenciapályára.

Ha mindez megtörténik, az kedvező hatással lehet mind az állampapírok, mind a forint piacára. Az állampapírok referenciahozama tegnap 0–26 bázisponttal csökkent, a hozamgörbe hosszú vége már 6,65 százalék alatt van, pedig néhány hete ilyen alacsony hozamra még kevés elemző számított. A mostani események tükrében azonban egyre optimistábbak a szakemberek. Suppan szerint már az idén 6 százalék alá süllyedhet a hosszú lejáratú állampapírok hozama, Orbán kissé óvatosabb, 6–6,5 százalék közötti hozamokat vár a tízéves államkötvénytől.

Az alapkamatot is tovább lehet csökkenteni. Az Aegon szakértője úgy véli, nyár végéig 4,5 százalékig ereszkedhet az irányadó ráta, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa ugyanis minden kamatdöntő ülésen vághat 25 bázispontot a kamatból. „Amíg a forint erős, nincs oka az MNB-nek arra, hogy leálljon a kamatcsökkentéssel” – magyarázza Orbán. Legfeljebb az lassíthatja a vágások ütemét, ha az aktuális inflációs adat meghaladja a várakozásokat.

A hazai fizetőeszköz tegnap tovább erősödött, az euró két forinttal lett olcsóbb, 265 forintig süllyedt az ára. A magyar deviza sorsáról egyébként némileg megoszlik a szakemberek véleménye. Suppan szerint a konvergenciafolyamat erősíteni fogja a fizetőeszközt, Orbán viszont nem tartja kizártnak, hogy a Fidesz gyengíteni szeretné majd a devizát az export élénkítése céljából.

A hazai részvénypiac is nagy lendülettel nyitott tegnap; délelőtt a BUX több mint 2 százalékos pluszban tartózkodott, a zárás idejére azonban elfogyott a lendület, és az index mindössze 9 pontos pluszban állt meg,

25 163 ponton. Herczenik szerint a választás hatása a részvénypiacon néhány óra alatt lezajlott, és a Budapesti Értéktőzsde most már ismét a nemzetközi trendeket követi. Hosszabb távon persze az új kormány gazdaságpolitikája befolyásolhatja a részvénypiacot is, de ahhoz előbb meg kellene tudni, pontosan mit tervez a Fidesz. HB

A nemzetközi elemzők várakozással tekintenek az új kormány elé, s tanácsokat is adnak

Bruegel Intézet. Magyarország négy éven belül bevezetheti az eurót, ha a Fidesz komolyan elszánja magát erre. Ez a határozott véleménye Darvas Zsoltnak, a brüsszeli Bruegel Intézet munkatársának. Induláskor az államháztartási hiány kezelése lehet a legnehezebb feladat az új kormány számára. Ugyanakkor ha hosszú távú stratégiával rendelkezik a költségvetés fenntartható pályán tartására, akkor a deficitkezelés nem okozhat gondot, és megnyílik az út az adócsökkentés előtt. A kutató a jövőt tekintve pozitív jelzésnek tartja, hogy a Fidesz gazdaságpolitikusai és szakértői szinte kivétel nélkül szükségesnek tartották a Nemzetközi Valutaalappal a hitelmegállapodás fenntartását. Szerinte előreviheti az országot, ha a jelenlegi hitelmegállapodást követően hazánk további megállapodást kötne az IMF-fel, egy úgynevezett elővigyázatossági (precautionary) készenléti hitelről, mert ez azt bizonyítaná ország-világ előtt, hogy a valutaalap elfogadja az új kormány gazdaság- és költségvetési politikáját, s ez ugrásszerűen megnövelné a befektetői bizalmat Magyarország iránt. Ez ugyanakkor nem jelentené azt, hogy Magyarországnak szüksége van pluszpénzre, ám ha mégis kellene, rendelkezésére állna ez a „biztonsági tartalék”. Pozitív jelzésként értékeli az intézet szakértője azt is, hogy a választási kampány során visszafogott volt a Fidesz az ígérgetésekkel. Nem ígért semmi olyat, ami kényszerítő nyomásként nehezedne rá a kormányzás első hónapjaiban, így a szavahihetősége megmarad.

Goldman Sachs. Az új Fidesz-kormány kénytelen lesz beleegyezni egy újabb IMF támogatta stabilizációs program megvalósításába, ez csökkenti majd a magyar eszközök kockázati felárát, növeli a tőkebeáramlást, és támogatja a gazdaság kilábalását – véli elemzésében a Goldman Sachs. A befektetési bank emiatt emelte a forint árfolyamára és a magyar GDP növekedésére vonatkozó előrejelzé-seit. Egy euró a következő fél évben átlagosan 265 forintot érhet, egy év múlva pedig 255-öt. A gazdasági növekedés az idén 0,1, majd 2011-ben 3,2 százalékos lehet. A Goldman Sachs az utóbbi időben nyilvánosságra hozott kedvező makroadatokkal (export, ipari termelés stb.) magyarázza a prognózisok javítását.

Standard & Poor’s. Az első forduló eredménye megfelelt a várakozásoknak, és most az az érdekes kérdés, hogy sikerül-e megszereznie a Fidesznek a kétharmados többséget a második fordulóban – fogalmazott lapunknak Kai Stukenbrock, a Standard & Poor’s (S&P) vezető elemzője. Ilyen nagy felhatalmazás birtokában ugyanis könynyebb lenne végrehajtani a szükséges strukturális reformokat az új kabinetnek. Stukenbrock szerint ugyanakkor egyelőre kérdés, mekkora hajlandóság lesz a Fideszben a népszerűtlen intézkedések keresztülvitelére, mivel a konkrét kormányprogramról nagyon keveset lehet tudni. A részletek nyilvánossá tétele után többet lehet mondani az S&P várakozásairól is. Az mindenesetre valószínűnek látszik, hogy a Fidesz-kormánynak hasonló külső körülményekkel kell számolnia, mint elődjének, és folyamatosan figyelemmel kell lennie a befektetői bizalomra is. Középtávon pedig ugyanúgy törekednie kell a deficit és az államadósság csökkentésére, mint a Bajnai-kabinetnek, jóllehet az idén elképzelhető, hogy az előirányzottnál magasabb, 5 százalékos lesz a hiány. A konjunkturális körülmények viszont segítségére lehetnek a kormánynak az átalakításokban: a S&P az idén a GDP zsugorodásának megállásával, jövőre pedig 2,5 százalékos bővüléssel számol. A növekedés pedig növelheti a kabinet mozgásterét – mutatott ár Stukenbrock. Az S&P szakembere szerint továbbra is maradnak kockázati tényezők Magyarországgal kapcsolatban, ugyanakkor az idén már nem valószínű a BBB mínuszos hitelbesorolás megváltoztatása. Középtávon pedig a reformkészség és a gazdasági környezet kedvező irányú változásának hatására a minősítés javulása sem kizárható. A S&P tavaly októberben változtatta a magyar államadósság besorolására vonatkozó várakozását negatívról stabilra.

Nomura. A piacok reagálása szempontjából a második forduló utáni időszak lesz meghatározó – idézi a CNBC Peter Attard Montaltót, a Nomura elemzőjét. Ekkor derül majd ki, mennyi populista, a piacok számára riasztó választási retorikai elem emelkedik kormányprogrami szintre. A befektetési bank szerint a Fidesz-kormány mozgásterét jelentős parlamenti fölénye ellenére erősen korlátozza majd az EU, az IMF és a pénzügyi piacok, ezért csak kismértékben növekedhet az államháztartási hiány. A piaci bizalom és a makrogazdasági stabilitás megtartása érdekében alighanem helyén maradhat Simor András jegybankelnök – teszi hozzá a Nomura.

RBC Capital Markets. A Fidesz győzelme régóta tudható volt, ezért nem várhatók érdemi tőkepiaci reakciók a választások után – jósolják az RBC Capital Markets közgazdászai. Az elemzők nagyon „vázlatosnak” nevezik Orbán Viktor eddig ismertetett gazdasági terveit, és úgy fogalmaznak, hogy a tíz év alatt egymillió új álláshely megteremtésére vonatkozó ígéret már csak az időhorizont miatt is „meglehetősen semmitmondó”.

Moody’s Investors Service. A magyar államháztartás alakulásának bizonytalansága továbbra is indokolttá teszi a Baa1 minősítéshez rendelt negatív kilátásokat, az új kormánynak pedig folytatnia kell a már megkezdett fiskális megszorításokat – mondta a Reutersnek Dietmar Hornung, a Moody’s Investors Service vezető elemzője. Sokat segítene, ha már látható lenne, hogy a Fidesz milyen költségvetési intézkedéseket tervez – tette hozzá. Szerinte a Moody’s jelenlegi, negatív kilátása a mostani bizonytalanságot tekintve továbbra is indokolt. A következő kormánynak az előző kabinet által lefektetett államháztartási hiánypályához kell tartania magát. Azonban ha a deficit a szerkezeti reformok elkezdése és nem a kiadások elszaladása miatt nőne meg, akkor az önmagában nem befolyásolná a magyar adósságok besorolását és kilátásait.

Goldman Sachs. Az új Fidesz-kormány kénytelen lesz beleegyezni egy újabb IMF támogatta stabilizációs program megvalósításába, ez csökkenti majd a magyar eszközök kockázati felárát, növeli a tőkebeáramlást, és támogatja a gazdaság kilábalását – véli elemzésében a Goldman Sachs. A befektetési bank emiatt emelte a forint árfolyamára és a magyar GDP növekedésére vonatkozó előrejelzé-seit. Egy euró a következő fél évben átlagosan 265 forintot érhet, egy év múlva pedig 255-öt. A gazdasági növekedés az idén 0,1, majd 2011-ben 3,2 százalékos lehet. A Goldman Sachs az utóbbi időben nyilvánosságra hozott kedvező makroadatokkal (export, ipari termelés stb.) magyarázza a prognózisok javítását.

Standard & Poor’s. Az első forduló eredménye megfelelt a várakozásoknak, és most az az érdekes kérdés, hogy sikerül-e megszereznie a Fidesznek a kétharmados többséget a második fordulóban – fogalmazott lapunknak Kai Stukenbrock, a Standard & Poor’s (S&P) vezető elemzője. Ilyen nagy felhatalmazás birtokában ugyanis könynyebb lenne végrehajtani a szükséges strukturális reformokat az új kabinetnek. Stukenbrock szerint ugyanakkor egyelőre kérdés, mekkora hajlandóság lesz a Fideszben a népszerűtlen intézkedések keresztülvitelére, mivel a konkrét kormányprogramról nagyon keveset lehet tudni. A részletek nyilvánossá tétele után többet lehet mondani az S&P várakozásairól is. Az mindenesetre valószínűnek látszik, hogy a Fidesz-kormánynak hasonló külső körülményekkel kell számolnia, mint elődjének, és folyamatosan figyelemmel kell lennie a befektetői bizalomra is. Középtávon pedig ugyanúgy törekednie kell a deficit és az államadósság csökkentésére, mint a Bajnai-kabinetnek, jóllehet az idén elképzelhető, hogy az előirányzottnál magasabb, 5 százalékos lesz a hiány. A konjunkturális körülmények viszont segítségére lehetnek a kormánynak az átalakításokban: a S&P az idén a GDP zsugorodásának megállásával, jövőre pedig 2,5 százalékos bővüléssel számol. A növekedés pedig növelheti a kabinet mozgásterét – mutatott ár Stukenbrock. Az S&P szakembere szerint továbbra is maradnak kockázati tényezők Magyarországgal kapcsolatban, ugyanakkor az idén már nem valószínű a BBB mínuszos hitelbesorolás megváltoztatása. Középtávon pedig a reformkészség és a gazdasági környezet kedvező irányú változásának hatására a minősítés javulása sem kizárható. A S&P tavaly októberben változtatta a magyar államadósság besorolására vonatkozó várakozását negatívról stabilra.

Nomura. A piacok reagálása szempontjából a második forduló utáni időszak lesz meghatározó – idézi a CNBC Peter Attard Montaltót, a Nomura elemzőjét. Ekkor derül majd ki, mennyi populista, a piacok számára riasztó választási retorikai elem emelkedik kormányprogrami szintre. A befektetési bank szerint a Fidesz-kormány mozgásterét jelentős parlamenti fölénye ellenére erősen korlátozza majd az EU, az IMF és a pénzügyi piacok, ezért csak kismértékben növekedhet az államháztartási hiány. A piaci bizalom és a makrogazdasági stabilitás megtartása érdekében alighanem helyén maradhat Simor András jegybankelnök – teszi hozzá a Nomura.

RBC Capital Markets. A Fidesz győzelme régóta tudható volt, ezért nem várhatók érdemi tőkepiaci reakciók a választások után – jósolják az RBC Capital Markets közgazdászai. Az elemzők nagyon „vázlatosnak” nevezik Orbán Viktor eddig ismertetett gazdasági terveit, és úgy fogalmaznak, hogy a tíz év alatt egymillió új álláshely megteremtésére vonatkozó ígéret már csak az időhorizont miatt is „meglehetősen semmitmondó”.

Moody’s Investors Service. A magyar államháztartás alakulásának bizonytalansága továbbra is indokolttá teszi a Baa1 minősítéshez rendelt negatív kilátásokat, az új kormánynak pedig folytatnia kell a már megkezdett fiskális megszorításokat – mondta a Reutersnek Dietmar Hornung, a Moody’s Investors Service vezető elemzője. Sokat segítene, ha már látható lenne, hogy a Fidesz milyen költségvetési intézkedéseket tervez – tette hozzá. Szerinte a Moody’s jelenlegi, negatív kilátása a mostani bizonytalanságot tekintve továbbra is indokolt. A következő kormánynak az előző kabinet által lefektetett államháztartási hiánypályához kell tartania magát. Azonban ha a deficit a szerkezeti reformok elkezdése és nem a kiadások elszaladása miatt nőne meg, akkor az önmagában nem befolyásolná a magyar adósságok besorolását és kilátásait.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.