BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aukciós nagyhét Bécsben

Markó-festmények is kalapács alá kerülnek a Dorotheum kedd esti árverésén

A következő napokra összpontosítja legjelentősebb tavaszi árveréseit Bécs két vezető aukciósháza. A Dorotheumnál holnap 17 órakor 19. századi festményekkel indul a sorozat. Ferdinand Georg Waldmüller, Friedrich Gauermann, Rudolf von Alt és más hazai klasszikusok mellett a francia realizmus nagymesterének, Gustave Courbet-nak egy alkotása is szerepel az árverés sztárjai között. A Felhők a Genfi-tó felett című késői olajkép a szakértők szerint 90–150 ezer eurós (23,7–39,5 millió forint) leütési árat érhet el. A magyar szempontból legizgalmasabb alkotások, a Markó család tagjai által festett képek (13., 38. és 53. tétel) becsült ára ennél egy nagyságrenddel alacsonyabb, 10–20 ezer eurós sávban mozog.

A három közül kettő Markó András aláírását viseli, a harmadikat pedig – jóllehet kvalitása alapján akár az apa, idősebb Markó Károly munkája is lehetne – Bellák Gábor szakvéleménye szerint a másik Markó fiú, az ifjabb Károly készítette.

A szerdán kalapács alá kerülő régi festményanyag összeállításakor a szokásosnál is jobban kitett magáért a Dorotheum. Szerepel az árverésen az itáliai barokk egyik vezető mesterének, Guercinónak egy frissen előkerült késői műve, amely Torquato Tasso népszerű költeményének, a Megszabadított Jeruzsálemnek egyik drámai jelentét ábrázolja. A 74. tételszámon induló képért 400–600 ezer eurót, azaz 100–150 millió forintot vár az aukciósház. Hasonlóan szép summát hozhat a beadónak a Guercinónál egy évtizeddel fiatalabb antwerpeni Frans Francken allegorikus képe (Az erények és a bűnök között választásra kényszerülő férfi, 5. tétel). A 100 ezer euró körüli árkategóriában egyebek mellett 17. századi velencei regattaábrázolásra (ifj. Joseph Heintz, 64.) vagy sienai trecento keresztrefeszítés-jelenetre (Pietro Lorenzetti köre, 67.) tehetünk szert.

A szobor- és műtárgykínálatból kiemelkedik néhány angol neoklasszicista konzolasztal (60–70 ezer euró) és – jelezve, hogy nem csak a festményanyagban hoz látványos eredményeket a cég utóbbi években felturbózott olaszországi jelenléte – egy Antonio Rossellino műhelyében készült lapos domborműves oltártábla (25–35 ezer). Az aukciós hetet záró ékszeranyag legdrágább tétele egy összesen mintegy 17 ct súlyú, gyémántokkal, valamint tenyésztett gyöngyökkel díszített platina fülbevalópár. Utóbbiért 40–60 ezer eurót vár a Dorotheum.

A Kinsky ugyan modern és kortárs képeket is árverez a héten, ám a legdrágább tételek ennél a cégnél is a régi festmények között találhatók. A jórészt külföldön működött olasz késő barokk festő, Antonio Bellucci Antiokhosz és Sztratoniké című festményét a mostohaanyjába szerelmes királyfi mitológiai története ihlette; a szakértők legalább 120 ezer euróra becsülik a nagyméretű vászon árát. Francesco Guarditól is kalapács alá kerül két alkotás, ám ezek a velencei lagúnák helyett egy-egy virágcsendéletet ábrázolnak (minimális becsérték: 80 ezer euró). A műtárgyak mezőnyében a Kinsky legfőbb büszkesége két 1826-ban, a szentpétervári cári manufaktúrában készült talpas serleg (25–50 ezer euró), illetve néhány, 15–40 ezer euró közöttire taksált 18–19. századi óra.

E heti aukciók

(Bécsben)

Dorotheum

kedd: 19. századi festmények

szerda: régi festmények,

bútorok, ezüsttárgyak

csütörtök: szobrok, üveg- és porcelántárgyak, ékszerek

Kinsky

kedd: 19. századi, modern és kortárs festmények

szerda: régi festmények, műtárgyak


Dorotheum

kedd: 19. századi festmények

szerda: régi festmények,

bútorok, ezüsttárgyak

csütörtök: szobrok, üveg- és porcelántárgyak, ékszerek

Kinsky

kedd: 19. századi, modern és kortárs festmények

szerda: régi festmények, műtárgyak Feléledt a grafikai piac Az élvonalbeli sokszorosított grafikák piacán ismét a válság előtti szintre emelkedtek az árak – állapította meg a Handelsblatt a tavaszi londoni árverések eredményeit összegezve. Andy Warhol 1967-es „fekete Marilyn” nyomata a várt 60–80 ezer helyett bruttó 211 250 fontért talált gazdára a Sotheby’snél, és a Christie’s nagyjából ugyanennyiért értékesítette Edvard Munch A beteg gyermek I. című metszetét. Albrecht Dürer A lovag, a halál és az ördög című rézmetszete 241 250 fontos árat ért el az utóbbi cégnél, ez megközelíti az alkotás 2007-ben felállított 252 500 fontos rekordját. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.