BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Célkeresztben a devizakereskedés

A devizapiac a kisbefektetők által talán az egyik kevésbé ismert terület; habár sokan szeretnének az árfolyammozgásokon és a kamatkülönbözeteken nyereséget elérni, a piac összetett és jellemzően magas kockázatú. A nemzetközi devizapiac napi forgalma megközelítőleg 8000 milliárd dollár; a leginkább kereskedett deviza a dollár, az euró, illetve a jen. Becslések szerint a napi forgalom 65 százalékát a spekulatív tőke, kisebb részét egyéb szereplők ügyletei okozzák.

A fedezeti céllal üzletelők, spekulánsok, arbitrazsőrök, a banki likviditásért felelős dílerek és az erre a területre szakosodott profi befektetők „találkozóhelye” a szabályozott és az OTC devizapiac, ahol a befektetési időtávot tekintve néhány perces vagy akár az évekre szóló pozícióvállalás is jellemző, ezért igen fontosak az adott devizapárokra vonatkozó várakozások és elemzések, ám azt kevesen tudják, hogy milyen eszközök állnak a profik rendelkezésére a devizastratégiájuk, előrejelzéseik megalkotásához.

A devizaelemzők egyik ismert módszere a vásárlóerő-paritásos megközelítés. Lényege, hogy – feltételezések szerint – akadálymentes világkereskedelmi környezetben kialakuló úgynevezett „egy ár” elve alapján a devizaárfolyamok egy hosszú távú egyensúlyi érték felé mozdulnak.

Tegyük fel, hogy egy sportautó Csehországban 2,2 millió koronába kerül, míg Németországban ugyanazért a kocsiért 100 ezer eurót kell fizetni. Ha elfogadjuk, hogy a két ország széles értelemben vett árszínvonalviszonyát fejezi ki ez az egy elemből álló fogyasztói kosár, kijelenthető, hogy a cikk időpontjában érvényes EURCZK árfolyamhoz (25,33) képest a cseh korona alulértékelt az euróval szemben (2,2 millió/100 ezer = 22). A modell szerint az „egy ár” a következő módon alakul ki: egy csehkorona-megtakarítással rendelkező számára Csehországban az autó 2,2 millió koronába kerül, míg Németországban egy ugyanilyen gépjármű ára 100 ezer euró x 25,33 EURCZK = 2,533 millió korona. Egy euróban megtakarítónak ugyanazért a termékért Németországban 100 ezer eurót, Csehországban – átszámítva – 2,2 millió/25,33 = 86 854 eurót kell fizetnie. Látható, hogy a fenti árak között jelentős az eltérés. Ha tartósan fennáll egy egyensúlyi devizaárfolyamhoz képest tapasztalható egyéb árfolyam, akkor ezt a piac résztvevői kihasználják. Így az euróeszközökkel rendelkező vevő Csehországban vásárolja meg a szóban forgó terméket, növelve ezzel a cseh termékek, illetve a korona iránti keresletet, úgy, hogy euró ellenében koronát vásárol, helyreállítva az egyensúlyt, tehát a cseh korona a kereslet növekedése miatt erősödni fog a közös devizával szemben.

Noha a befektetőket érintő egyik legfontosabb kérdés, hogy mikor mozdul a kurzus a kimutatott egyensúlyi ár felé, erre az „egy ár” megközelítés nem ad megnyugtató választ. Lehet, hogy több év múlva szűnik meg az egyensúlytalanság, vagy esetleg még később? Ez a probléma egyéb megoldásokat hívott életre, mint például az úgynevezett flow és technikai elemzés. A nagy befektetési bankok észrevették, hogy a rajtuk keresztül történő ügyletkötések rövid távon igenis mozgatják a piacot, ezért elkezdték mérni a befektetői hangulatot, a kockázatvállalási hajlandóságot, a főbb devizákkal kapcsolatos tőkeáramlásokat, valamint az ügyfelek megbízásainak az árfolyamokra kifejtett hatásait.

A hozzáértő, magas szintű technikai elemzéssel elért, a piaci teljesítményt meghaladó eredmények okait vizsgáló tanulmányok szerint (Carol L. Osler: Dynamics Explaining the Success of Technical Analysis, Federal Reserve Bank of New York Staff Report: „Support for resistance: technical analysis and intraday exchange rates”) a sikerek titka a stop-loss, illetve take-profit megbízások által kialakuló, úgynevezett támaszok és ellenállások fenoménnal és ezek sikeres kihasználásával magyarázható.Az ilyen fontos árfolyamszintek meghatározását tűzte ki célul a technikai elemzés, azonban a fundamentális egyensúlyi modellek teljes elvetése súlyos veszteségekkel járhat. A legpontosabb devizaárfolyam-előrejelzés valószínűleg a fundamentális megközelítés, a tőkeáramlási és technikai elemzés, illetve a kockázatvállalási hajlandóság mérésének a kombinációjával érhető el.

Pontosan ezek a módszerek azok, amelyek az Aegon Alapkezelő abszolút hozamú származtatott befektetési alapjainak a vagyonkezelésében, különösen az Aegon Atticus Alfa és Aegon Atticus Vision esetében roppant nagy szerepet kapnak. Különös hangsúlyt fektetünk az egyes devizapárokkal kapcsolatos fundamentumok vizsgálatára, amely jelzésértékű információkat nyújt az adott instrumentum alul-, illetve felülértékeltségére vonatkozólag, azonban mindez rövid távú spekulatív pozíciók kialakítására önmagában még nem alkalmas. Ezért használ az Aegon Alapkezelő fejlett technikai elemzési eszközöket, mint például egy olyan hasonlóságkutató szoftvert, amely a múltbeli ábrák és a jelen piaci szituáció között keres hasonlóságokat, és iránymutatást nyújt a jövőre nézve. Emellett a portfóliómenedzsereink több évtizedes chartista tapasztalata és a tőkeáramlások elemzése is gyarapítja fegyvertárunkat.

Úgy gondoljuk, hogy mind az Aegon Atticus Alfa, mind az Aegon Atticus Vision esetében joggal számítunk a hosszú távú, átlagos éves piaci hozam felülteljesítésére, ezt a veszteségminimalizáló stop-loss szabályok szigorú alkalmazásával, illetve a bemutatott elemzési módszerek profeszszionális ötvözésével kívánjuk elérni. A szóban forgó alapok jelenleg igen komoly pozíciókat építettek fel a határidős devizapiacon, amelyek a jen gyengülésére fogadnak az amerikai dollárral és az euróval szemben.


Tájékoztatás

Az alapok múltbeli teljesítménye nem nyújt garanciát a jövőbeli hozamok nagyságára. Jelen elemzés nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. A befektetés részletes feltételeit az alap tájékoztatója tartalmazza, amely a mindenkor érvényes kondíciós listákkal együtt megtalálható a forgalmazási helyeken. A befektetési alap forgalmazásával (vétel, tartás, eladás) kapcsolatos költségek az alap kezelési szabályzatában és a forgalmazási helyeken megismerhetők.



A szerző az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő befektetési szakértője

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.