BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Luxemburgi konstrukciók

A legnépszerűbb ING-s luxemburgi alapok is elérhetővé válnak a tartós befektetési számlát (tbsz) vezető hazai befektetők számára – jelentette be tegnap Csörgits Andrea, az ING Alapkezelő üzletfejlesztési igazgatója. Ez év elejétől a befektetők kamatadó-mentesen vehetik fel megtakarításaik hozamát akkor, ha a pénzüket a tbsz-en helyezik el, és a gyűjtőév után még legalább öt évig nem nyúlnak hozzá. Kedvezményes, 10 százalékos kamatadó terheli a befektetés nyereségét, ha a számla tulajdonosa a harmadik és az ötödik év között veszi fel a pénzét.

További megkötés azonban, hogy a tbsz-en csak forintalapú befektetés helyezhető el: ez kizárta az adókedvezményre jogosító termékek köréből a devizaalapokat. Ám a befektetők minden bizonnyal szívesen tennék a pénzüket olyan konstrukciókba is, amelyeket a hazai alapkezelők nem kínálnak, így dél-amerikai vagy afrikai piacba fektető alapokba, esetleg tematikus, a technológiai vagy energetikai szektorba beruházó konstrukcióba.

„Kétféle lehetőséget láttunk ennek megoldására: vagy alapok alapja konstrukciót hozhattunk volna létre, vagy legyártatunk a központban egy forintban denominált sorozatot” – magyarázza Csörgits Andrea. Az ING végül az utóbbi mellett döntött, alapok alapjába csomagolni a luxemburgi konstrukciókat ugyanis túlságosan költséges lett volna. Ezek az alapok egy az egyben a devizában denominált alapok megfelelői, a bennük lévő devizakockázat sincs fedezve. Az alapokhoz az ING forgalmazó partnereinél lehet majd hozzájutni, egyebek között az OTP, a Raiffeisen, az UniCredit, a Citibank és az Erste – jellemzően privát banki – kliensei vásárolhatnak belőlük.

Magyarországra egyébként a befektetési alapokra vonatkozó uniós szabályozás, az úgynevezett UCITS IV. miatt egyre egyszerűbb az európai alapokat behozni. Ez év januárban már 1053 külföldi alapot vagy részalapot forgalmaztak nálunk, ez több mint a kétszerese a hazai kezelésű befektetési alapok számának. Pontos adat viszont nincs arra, hogy e konstrukciók mennyi tőként vonzanak, csak becsülni lehet az egyre gyarapodó volument. Az ING szerint tavaly év végén már hozzávetőlegesen 1000 milliárd forintnyi magyarországi befektetést kezeltek ilyen konstrukciókban, ez nagyjából a harmada volt akkor a hazai befektetési alapok vagyonának. HB

Forintban elérhető ING-s luxemburgi alapok

ING Fejlődő Devizakötvény Alap, ING Globális Magas Hozamú Kötvényalap, ING Globális Magas Osztalékú Részvényalap, ING Computer Technológiai Részvényalap, ING Energia Részvényalap , ING Globális Lehetőségekbe Fektető Részvényalap , ING Új Európa Részvényalap, ING Latin-Amerika Részvényalap, ING Kínai Részvényalap, ING Közel-Kelet és Észak-Afrika Részvényalap, ING Nyersanyagpiaci Részvényalap


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.