BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kizárólag a hozam a cél

Befektetés. Néhány napja vette nyilvántartásba a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Concorde Alapkezelő VM alapjának eurós változatát, ezzel ismét eggyel több lett a hazai piacon elérhető abszolút hozamú konstrukciók száma. Ha a forintos alaphoz hasonlóan teljesít majd az eurós, az alapkezelő okkal bízhat a sikerében, a VM alap ugyanis az elmúlt évben 19 százalékos hozamot ért el, és a tőkepiacok májusi gyengélkedése idején sem veszített árfolyamából.

Az eurós VM-et megelőzően legutóbb szintén a Concorde indított abszolút hozamú alapot Nyilasi 2015 Spekulatív Származtatott Befektetési Alap néven június elején, a tartós befektetési számlára optimalizált futamidejű, zárt végű konstrukció pedig a kockázatossága és a likvidálási nehézségek dacára is több mint 800 millió forintot vonzott. „Ez nagyon jó eredménynek számít” – mondja Zsiday Viktor, a Citadella Consulting ügyvezetője.

Az abszolút hozamú alapoknál nincs előre megírt pontos befektetési stratégia, a portfóliót kezelő szakemberek aktívan menedzselik az invesztíciókat, és az egyes hazai alapoknál is meglehetősen eltérő stratégiát követnek. A hozamok terén ezért nagyok a különbségek, mostanában viszont – úgy tűnik – a nagyközönség számára is hozzáférhető alapok közül az OTP származtatott kötvényalapjai viszik a prímet. A Supra származtatott kötvényalap például csaknem 70 százalékot szedett magára az elmúlt évben, és árfolyamának emelkedését a jelek szerint az elmúlt hetek tőke- és pénzpiaci esései sem tudták megtörni. Veszik is, mint a cukrot: május eleje óta csaknem egymilliárd forint áramlott az alapba.

Mintegy a harmadával növelhette meg befektetései értékét az elmúlt 12 hónapban az az ügyfél is, aki az alapkezelő globális vagy feltörekvő piaci származtatott kötvényalapját választotta. Ezekről a konstrukciókról szintén elmondható, hogy kifejezetten jól jöttek ki a májusi és június eleji piaci turbulenciákból. Az OTP Abszolút Hozam Alap árfolyama is emelkedett valamelyest az elmúlt egy hónapban, de az árfolyamát a legutóbbi napokban alaposan megrángatták a piaci események, egyéves hozama azonban még így is a 13 százalékot közelíti. Az abszolút hozamú alapokat egyébként Zsiday szerint legalább három évre tanácsos megvásárolni, és ez az ajánlás szerepel az OTP Alapkezelő honlapján is.

Az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő, az Aegon Global Asset Management kelet-közép-európai vagyonkezelője is hat abszolút hozamú alapot kezel. Ezek idei teljesítménye ve-gyes képet mutat, 2008-ban azonban az Alfa alap a hazai értékpapíralapok között a legmagasabb, mintegy 20 százalékos hozamot érte el. Jelenleg a társaság az Aegon Global Opportuni-ties Fund hazai forgalmazását fontolgatja. Az euróban denominált abszolút hozamú konstrukciót Írországban jegyezték be, de megfelel az uniós úgynevezett UCITS-előírásoknak is. Ennél az alapnál az alapkezelő évente 7,5–10 százalékos eurós hozam elérését tűzte ki célul, ez eddig bőven teljesült is: tavaly 67,8, 2008-ban 57,4, 2007-ben pedig 19,4 százalékos volt a hozam. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.