BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kulcsszó lett az idén a garancia

Az elmúlt időszakban a hazai lakosság nem mert eladósodni, lakáshitelt felvenni, ugyanakkor az igények nem tűntek el teljesen a piacról – mutatott rá dr. Farkas András, a BROKERNET Investment Holding Zrt. értékesítésfejlesztési vezérigazgató-helyettese. A június 11-én hatályba lépett kormányrendeletet szem előtt tartva alkotta meg a társaság kombinált termékét, amely – az elmúlt két esztendő negatív tapasztalatai nyomán – a garanciát állítja a középpontba.

A június 11-én hatályba lépő, a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló kormányrendelet értelmében az életbiztosítási szerződéssel kombinált lakáscélú kölcsön esetén a hitel összegének meghatározásánál csak a tőkegarantált pénzmennyiség és a hozamgarancia vehető figyelembe. Ez véleménye szerint milyen mértékben alakíthatja át a korábban nagy népszerűségnek örvendett kombinált termékek piacát?

Tény, az elmúlt két esztendő a kombinált termékek piacán is mély nyomott hagyott, drasztikusan esett a hitelfelvétel volumene, a hagyományos unit-linked konstrukcióval kombinált jelzáloghitel esetében közel 70 százalékos apadás következett be 2008-hoz képest. A bankok is óvatosabbá váltak a hitelkihelyezés során, a hazai lakosság sem mert eladósodni, nagyobb összeget felvenni lakáscélra, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az igények teljesen eltűntek volna a piacról. Egy ideig el lehet halasztani a lakásproblémák megoldását, ám a végletekig nem lehet húzni, s úgy látom, a kereslet egyre „feszítőbbé” kezd válni, egy gazdaságot nem lehet hoszszabb ideig hitel nélkül működtetni. A kezdő lépést pedig valaki mindig megteszi. Igyekeztünk most is elsőként reagálni a piaci változásokra, s olyan konstrukcióval előállni, amely „tanult” az elmúlt két év negatív tapasztalataiból, így az ügyfél teljes biztonságban érezheti magát.


Milyen téren kínál újdonságot ez a kombinált termék?

Nyugdíjcélú megtakarítások esetén az érdeklődők számára már elérhető volt a BROKERNET-nél olyan konstrukció, amely a befizetett teljes bruttó díjra garanciát vállal. Mindezt azt jelenti, amennyiben lejtőre kerülne a piac, a befizetett öszszeget biztosan kézhez kapja a magánszemély, míg az eszközalapok kedvező árfolyam-alakulásakor a többlethozamhoz is hozzájuthat. A tapasztalataink azt mutatják, az elmúlt időszakban egyre többen keresik, hogy a portfóliójukban legyen ilyen elem is, s az ING nyugdíjcélú megtakarításokra alkalmas Kairosz nevű terméke éppen ezt a célt szolgálja. Ez egy teljesen új termékosztály a hazai unit-linked piacon, s nagyon rövid idő alatt igen népszerűvé vált. S miután az e hónapban életbe lépett jogszabály is éppen ilyen típusú garanciát keres, ezt szem előtt tartva úgy döntöttünk, a jelzáloghitelt ezzel a fajta életbiztosítással kombináljuk. A termék előnyeként említhető, hogy garantálja az ügyfél számára, hogy a fedezete nem vész el, teljes biztonságot ad a hitel-visszafizetéshez, ennek köszönhetően hoszszú távú pénzügyi terveinek részévé válhat. A konstrukció a jogszabályi környezetnek is megfelel, ráadásul egyfajta „win-win” helyzetet teremt, azaz mindenki jól jár vele, így a kliens mellett a bankok is, melyek ennek eredményeképp biztonságosan hitelezhetnek. Az új kormányzati intézkedések tükrében banki partnereink átvizsgálják forintalapú jelzáloghitel-megoldásaikat annak érdekében, hogy – a most kínált, igen kedvező feltételek mellett igénybe vehető, hosszú kamatperiódusú és az árfolyamkockázatok enyhítésére is megoldást kínáló euróalapú hitelek mellett – rövid időn belül ezen konstrukciók is csatolhatók legyenek e korszerű, garantált biztosítási termékhez. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.