BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól bevált a Dorotheumnak a terjeszkedési stratégia

Az idei árveréseken elért több mint 140 millió eurós (közel 40 milliárd forintos) összforgalmával a világ öt legnagyobb aukciósháza közé tartozik a Dorotheum. A bécsi cég ily módon már nemcsak Közép-Európában számít a legnagyobb piaci szereplőnek, hanem az egész kontinensen.

Martin Böhm vezérigazgató azzal magyarázza a cég történetének eddigi legjobb éves teljesítményét, hogy az elmúlt időszakban jelentősen bővíteni tudták külföldi jelenlétüket mind az eladói, mind a vevői oldalon. Olaszország mellett az idén Franciaországban is aktív volt a Dorotheum: az őszi aukciók legjelentősebb tételeit Párizsban is bemutatták. A földrajzi terjeszkedést a szakterületek bővítése kísérte. Mostantól a Dorotheum kínálatából – legalábbis az utóbbi időben – hiányzó keleti szőnyegek és az Európán kívüli művészet is jelen lesz az aukciókon.

A 2010-es évben elért rekordok közül a flamand ifj. Frans Franckennek az erények és a bűnök vetélkedését ábrázoló képe volt a leglátványosabb. A nagyméretű festményt hétmillió euróért adták el áprilisban; ehhez fogható összegért korábban egyetlen régi képet sem sikerült értékesíteni a kontinens aukciós termeiben.


Munkácsy-siker

A becsült értéksáv felső határához közeli összegért, bruttó 46 ezer euróért (12,6 millió forint) kelt el a Dorotheumnál a Leopold-gyűjtemény decemberi árverésén kínált Munkácsy-kép. Az olajvázlat a Krisztus Pilátus előtt című monumentális festményhez készült, amely jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán látható. TG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.