Helyi tehetségek, vendégművészek, kurátorok

Az ázsiai műtárgypiac aukciós bevétele – Tajvan, Szingapúr, Dél-Korea, Japán, India, Indonézia és persze a vezető térségbeli hatalom, a világ második legerősebb gazdasága, Kína együttes teljesítménye – 2009-ben már megelőzte az addigi örökös vezető Egyesült Államokét – olvashatjuk az Artprice minap megjelent, Contemporary Art Market in Asia 2009/2001 című kiadványában. A füzet megjelenését az Art Stage Singapore nevű, január 12–15. között megrendezett új vásárra időzítették.

Az ázsiai országok tehát egyre inkább a gazdasági teljesítményüknek megfelelő pozíciót foglalják el a globális műkereskedelemben is. Sokan vizsgálják a vásárlások megoszlását, azt, hogy kik és milyen művészetet vesznek Ázsiában. Az eredmény nem meglepő: a tehetős helyi gyűjtők és az odalátogatók is világsztárok és helyi művészek munkáit veszik mindenekelőtt – a két csoport között már nem kevés az átfedés (Zhang Xiaopang, Zeng Fanzhi, Subodh Gupta, Takashi Murakami és mások). Kevesebb szó esik ugyanakkor azokról a közegekről és háttérfolyamatokról, amelyekből az adott országok művészeti piaca, a kereskedők, gyűjtők, a szakértők és persze a globális piacon is sztárként futó művészek kinőttek.

Ezen közegek részletes, sok szempontra kiterjedő leírása természetesen köteteket töltene meg. Most mindössze egy példával szeretném röviden illusztrálni, hogy milyen folyamatok támogatják állami oldalról általában a művészeti élet, s ezzel összefüggésben a művészeti piac működését.

Dél-Koreáról lesz szó, ahol jellemző, hogy az állam nyilvánvalóan a gazdaság részeként számol a művészettel, ezen belül főként, de nem kizárólag közvetlenül a műtárgypiaccal, valamint komoly pénzeket fektet művészetbe mint az ország nemzetközi jelenlétét, imázsát, promócióját erősítő és ily módon a gazdaságra visszaható országmarketingbe.

A közel 10,5 millió lakosú Szöulban ma helyi szakemberek becslése szerint közel ötszáz kortárs művészeti galéria működik – kereskedelmiek és nonprofit helyek. Ezek és az állami bemutatóhelyek alkotják a szövetet, teremtik meg a bemutatás és a vásárlás lehetőségét. Természetesen a színvonal változó, de a szakmaisággal kapcsolatos szemléletről sokat mond, hogy a koreai állam a 2000-es években több száz fiatal művész és kurátor képzését támogatta a világ vezető iskoláiban, olyan helyeken, mint például a londoni Goldsmith College, ahonnan többek közt korunk első számú brit sztárművésze, Damien Hirst is kinőtt.

A nemzetközi folyamatokba való bekapcsolódást s a helyi művészek, kurátorok képzését emellett – és a támogatás számos egyéb formáján kívül – olyan, államilag finanszírozott programok is segítik, mint az Észak-Szöulban működő Changdong stúdió. Itt fiatal helyi művészek kapnak hat hónapos vagy egyéves ösztöndíjakat, s eközben külföldi alkotókat is meghívnak, három-hat hónapra. Egyszerre általában négy külföldi művész van itt, ez azt jelenti, hogy egy-egy 12 hónapot itt töltő fiatal koreai alkotó számára az állam helyben lehetőséget teremt tíz-tizenöt külföldi művész gyakorlatának megismerésére, közös munkára, valamint olyan kapcsolatteremtésre, amelyből azután – a sokéves tapasztalatok szerint – komoly nemzetközi együttműködések születnek. Mindez az állami részvétellel megvalósuló koreai kiállítások, konferenciák, nemzetközi együttműködések, a magánszférával való partnerség átgondolt, jól működő rendszerébe illeszkedik, hozzájárulva a közeg szakmaiságának magas szintre fejlesztéséhez, nagyszámú művészeti produktum létrejöttéhez, táplálva a helyi szcéna működését és egyre markánsabb globális jelenlétét.

A Kukje, az Arario és a Hyundai is világosan definiált programmal működik.

A három közül elsőként, a 80-as évek elején alapított Hyundai a városban több helyen is üzemel.

Fiatal, illetve már befutott koreai művészek, Kyungwon Moon, Hyun-Ki Park és mások mellett olyan nemzetközi sztárokat is felvonultatott már, mint a kínai Ai Weiwei vagy Zeng Fanzhi s a Koreában született, Németországban és Amerikában élt, 2006-ban elhunyt legenda, Nam June Paik. Az 1982-ben nyitott, a Hyundai fő épületétől két perc gyaloglásra működő Kukje a legfiatalabb koreai generáció olyan tehetségeit képviseli, mint például Moon Sungsic.

Emellett a piac legnagyobb neveit – élőket és már elhunytakat – is sikerül Koreába hoznia, mint Damien Hirst, Basquiat,

Cy Tombly, Ed Ruscha, Joseph Beuys, Anselm Kiefer, Louise Bourgeois, Jenny Holzer, Bill Viola, Anish Kapoor és mások.

Az Arario 2002-ben nyitott, először Cheonanban, majd Pekingben, Szöulban, és néhány éve New Yorkban. Fő célját fiatal koreai kortárs művészek mellett kínai és indiai alkotók nemzetközi reprezentálásában határozza meg.

A Kukje, az Arario és a Hyundai is világosan definiált programmal működik.

A három közül elsőként, a 80-as évek elején alapított Hyundai a városban több helyen is üzemel.

Fiatal, illetve már befutott koreai művészek, Kyungwon Moon, Hyun-Ki Park és mások mellett olyan nemzetközi sztárokat is felvonultatott már, mint a kínai Ai Weiwei vagy Zeng Fanzhi s a Koreában született, Németországban és Amerikában élt, 2006-ban elhunyt legenda, Nam June Paik. Az 1982-ben nyitott, a Hyundai fő épületétől két perc gyaloglásra működő Kukje a legfiatalabb koreai generáció olyan tehetségeit képviseli, mint például Moon Sungsic.

Emellett a piac legnagyobb neveit – élőket és már elhunytakat – is sikerül Koreába hoznia, mint Damien Hirst, Basquiat,

Cy Tombly, Ed Ruscha, Joseph Beuys, Anselm Kiefer, Louise Bourgeois, Jenny Holzer, Bill Viola, Anish Kapoor és mások.

Az Arario 2002-ben nyitott, először Cheonanban, majd Pekingben, Szöulban, és néhány éve New Yorkban. Fő célját fiatal koreai kortárs művészek mellett kínai és indiai alkotók nemzetközi reprezentálásában határozza meg.-->