BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Maradnak a magas árak

Az alacsony raktárkészletek miatt nem lesznek olcsóbbak a mezőgazdasági termékek

Emelkedhetnek az Egyesült Államokban és ezzel az egész világon az idén az élelmiszerárak – állítják a szakértők. Pedig már tavaly is komoly drágulás volt a piacokon, a kukorica ára 92 százalékot nőtt, a szójababé 44, a búzáé 69, a gyapoté pedig 162 százalékkal emelkedett. Kedvenc termény viszont nem lesz: mindegyik hasonló mértékben drágul majd. Ennek az az oka, hogy az amerikai agrárminisztérium legutóbbi felmérése szerint a korábbi évekkel ellentétben 2011-ben várhatóan nem sokat változtatnak a farmerek az egyes vetemények arányán.

Korábban megesett, hogy a termelők több millió hektáron lecserélték a veteményt. 2007-ben például csaknem 20 százalékkal növelték a kukoricatermelést a szója és a gyapot rovására, mivel komoly igény mutatkozott a bioetanolra. Az idén viszont a Macquarie előrejelzése szerint 90,6 millió acre (1 acre körülbelül 0,4 hektár), az agrárminisztérium prognózisa alapján pedig 92 millió acre földet vetnek be kukoricával a tavalyi 88,2 millió után. A szójaföldek területe pedig gyakorlatilag nem változik, 2011-ben is 78 millió acre körül alakul.

Az Egyesült Államok adja a világ kukoricaexportjának több mint felét, és a szójakivitel 40 százaléka is onnan származik, így a globális élelmiszer-ellátás szempontjából kulcskérdés, hogyan döntenek a farmerek a földek betelepítéséről. A Wall Street Journal által megkérdezett gazdák az előrejelzéseket igazolták vissza: alig változtatnak az arányokon a múlt évhez képest. Erre nincs is szükségük, az idei profit ugyanis már szinte biztos. Bár a vetés csak a jövő hónapban kezdődik, sokan már most túladtak a betakarításkor várható mennyiség nagy részén a magas árakat diktáló határidős piacokon.

Sokan arra számítottak, hogy az agrárpiaci rali meghozza az ausztrál vagy a dél-afrikai farmerek kedvét is, a bőséges termés ezekben az országokban az árak csökkenéséhez vezet, és ez az amerikai termelőket is a mennyiség fokozására ösztönzi majd. Ez azonban nem következett be, a rossz időjárás miatt a termés is gyenge lett, a tartalékok világszerte csökkentek, így magasban maradtak az árak. A készletek visszaesésében a globális kereslet növekedése is közrejátszik. Jelenleg kukoricából például az évente elfogyasztott mennyiség mindössze 5 százaléka van az amerikai raktárakban, ez lényegesen kevesebb az elmúlt 15 évben tapasztalt 13,6 százalékos átlagnál.

Ahhoz, hogy ismét a szokásos szintre emelkedjenek a raktárkészletek, a termelésbe 8-10 millió acre földet kellene bevonni – mondta a Wall Street Journalnak Joseph Glauber, az amerikai agrárminisztérium vezető közgazdásza. A szójakészletek feltöltéséhez további 3-4 millió acre területet kellene megművelni. Ennek a megvalósulására persze az idén nincs sok esély – ismeri el Glauber. A termelésbe bevonható földek mennyisége viszont korlátos, még annak ellenére is, hogy a statisztikák szerint lehetnek tartalékok a rendszerben. Az USA-ban például 2008-ban az ideinél 10,7 millióval több területet műveltek meg, de a termelésből kivont földek általában rosszabb minőségűek is voltak. A világon máshol is hevernek parlagon még megművelhető területek, ezek előkészítése és termelésbe állítása viszont évekbe telhet. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.