Szép múlt vár ránk

Arany körvonalak a parlament kupoláján – az alkonyati fényben a jól ismert sziluett élei és vázvonalai csillogó bevonatot kapnak. Festészet és fotográfia technikai és konceptuális találkozásából, két látásmód egymásra vetüléséből jönnek létre a művek, a látványok az 1967-ben született Szabó Dezső Postcards című korai sorozatában, amely március 4-ig látható a budapesti Vintage Galériában. Szabó a hazai kortárs művészet egyik fontos, jó ideje elismert szereplője, és szépen kirajzolható az út a most a Vintage-ban látható korai kísérletezések s a mai munkáiban felvetett kérdések, technikai megoldások között. A „korai kísérletek” kifejezés távolról sem valamiféle a mainál gyengébb próbálkozásokat jelent, hanem azt, hogy pályája elején milyen kérdésekre keresett választ Szabó Dezső, milyen témák foglalkoztatták: hogyan kísérletezett. A Postcards sorozat minden munkája ismert épületek, köztük a Műcsarnok, a bécsi Staatsoper vagy a varsói Szent János-székesegyház (Archikatedra sw. Jana) képeslap-ábrázolásain alapul: az árnyképek kísérletező festői beavatkozáson mennek át, így jön létre fotó és festészet szintézise. Nem valamelyik módszer és látásmód dominanciáját keresi az alkotó, hanem éppen az együttes hatásból, a kétféle irányultságból jön létre az egyedi esztétikai minőség – magyarán: a szép látvány –, s vetődnek fel többek között olyan problémák is, mint a sokszorosítható fotó és az egyedi festmény kérdései.

„Mindig szerettem azokat a regényeket, filmeket stb., ahol ugyanazt az eseményt több szereplő nézőpontjából is megismerhetjük. Azokat, amelyek jól meg tudják ragadni az egyes ember bonyolult viszonyát a történelemhez, a múltjához, a saját jelenéhez, a többi emberhez” – írja a kurátor, Bordács Andrea a Szép út vár ránk című kiállításról, amely a veszprémi Csikász Galériában látható március 26-ig. Asztalos Zsolt, Gőbölyös Luca, Csáky Marianne és Karina Horitz most kiállított munkáinak közös tematikus jegye, hogy a múlt, valamely történelmi kor elemei jelennek meg bennük a szubjektív emlékezet perspektívájából. A történelem tényeinek ilyen szempontú értelmezéséhez és kontextusba helyezéséhez kapcsolódik ugyanakkor annak bemutatása, hogy a családi történelem hogyan formálja jelenkori énünket. Tükörportrék, amelyekben az ábrázolt mellett, arra rávetülve magunkat is megláthatjuk (Asztalos Zsolt), a nézés szögétől függően változó képet mutató lentikuláris printek (Gőbölyös Luca), fotóalapra varrott selyemsziluettek és kis, hátulról tükörrel megvilágított, manipulált képek, light boxok (Csáky Marianne), valamint fotóalapú installációk (Karina Horitz) – a múlt lenyomatai a személyes emlékezetben.

Tizenhárom külföldi művész, osztrákok, svédek, amerikaiak, oroszok, németek, lengyelek (például Krzysztof Kieslowski) videomunkáiból áll össze egyetlen nagy, sok képernyős vetítőkomplexummá a Trafó Galériában február 27-ig látható, Félelem a fekete dobozban című projekt. A kurátorok, Molnár Edit és a német Marcel Schwierin nagyjátékfilmekből, kísérleti filmekből, videoművészeti alkotásokból és dokumentumfilmekből válogattak – döntően a 2010-es hallei Werkleitz Fesztivál anyagából – olyan munkákat, amelyek témája a félelem, kollektív, illetve egyéni szorongásaink. A legrövidebb mű kétperces, a leghosszabb 36 – a Trafó kiállítótermében nem a mozi megszokott sötétjében az előadást végigülve, hanem félhomályban, állva vagy ülve, tetszés szerinti sorrendben haladhatunk végig a félelmeink térképén, lépkedhetünk feszültségről feszültségre, felismerésről felismerésre, katarzisról katarzisra.