BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Távol-keleti műtárgyakkal kezdi az évet a Belvedere Szalon

Immár az ötödik ázsiai műtárgyárverését rendezi e hét szombaton a Belvedere Szalon. Forró Tamás ezúttal 143 tételt válogatott össze a Zelnik-gyűjteményből, amelynek „fölös” készletéből tavaly áprilisban, szeptemberben, novemberben és decemberben is kalapács alá került egy-egy válogatás a Szent István téren. Bár a mostani aukció címében ezüsttárgyakról van szó, a legmagasabb kikiáltási árú tétel egy 6–10. századi kő Buddha-szobor, amely a mai Pakisztán területén virágzott gandhárai civilizáció emléke (140. tétel, 1,2 millió forint). Akadnak még tibeti hegyikristály tégelyek (83., 84.) 80 ezer forintért, továbbá különböző korú és rendeltetésű korall-, jáde-, nefrit-, bronz- és csonttárgyak is Kambodzsából és Kínából.

Persze ezüstöket is szép számmal találunk. Az 5. számú, rubin- és gránátberakással, valamint figurális és virágmotívumokkal díszített fedeles ezüstdoboz (400 ezer) például Külső-Mongóliában készülhetett, a 13. században. Ennél sokkal fiatalabbak, nagyjából százévesek azok a kambodzsai dobozkák, amelyek különböző állatokat (oroszlán, disznó) formáznak, és a 10–100 ezer forint közötti árkategóriába tartoznak. Buddhista kultusztárgyak, piperetégelyek, pecsétnyomók mellett olyan bizarr kuriózumokra is licitálhatunk, mint az a leopárdkoponya, amelynek a szem- és orrüregeiben kivehető ezüstpoharak bújnak meg (75., 600 ezer). TG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.