BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ez történhet ma a pesti börzén

Iránykereséssel indulhat a piac kedden a Budapesti Értéktőzsdén, délután pedig az amerikai makroadatok és vállalati jelentések befolyásolhatják a kereskedést az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők szerint.

Gerőcs Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint iránykeresés lehet a részvénypiacon, az európai tőzsdemutatók a hétfői mínuszos zárás után kicsit visszajöhetnek. A BÉT-en a délelőtti kereskedésre meghatározó lehet a Rába és a Graphisoft Park előző este közzétett gyorsjelentése, a nagyobb cégek - Mol, OTP - azonban csak csütörtökön teszik közzé az első negyedéves számokat, addig kivárás lehet a papírok piacán.

A vállalati jelentéseket értékelve Gerőcs Tamás elmondta, hogy a Graphisoft Park az elemzők által vártnál jobb negyedéves gazdálkodásról, javuló eredményről adott számot, ezzel szemben a Rábánál még várat magára a fordulat, a járműipari társaság továbbra is nyomott gazdálkodási adatokat közölt.

Somi András, a KBC Securities vezető elemzője reggeli elemzésében azt írja: továbbra sem túl kedvező a hangulat a nemzetközi tőkepiacokon, és ez a hazai börze teljesítményére is rányomhatja bélyegét.

Az elemző a hétfői kereskedésnél mozgalmasabb napra számít kedden, hiszen délután fontos makroadatokat, továbbá számos vállalati jelentést közölnek az Egyesült Államokban. Publikálják az új lakás értékesítések számát, illetve az ipari termelési adatot, és egyebek közt jelent a Wal-Mart Stores, a Dell és a Home Depot is.

A BUX 189,66 pontos, 0,81 százalékos csökkenéssel, 23.147,84 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények, a változatlan árfolyamon záró Richter kivételével, gyengültek a pénteki záráshoz képest.

A Mol árfolyama 320 forinttal, 1,39 százalékkal 22.740 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 50 forinttal, 0,80 százalékkal 6.200 forintra esett, forgalmuk 9,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,37 százalékkal 538 forintra gyengült, forgalma 567,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama nem változott 36.500 forintot értek záráskor, a részvények forgalma 807,4 millió forint volt. Az Egis árfolyama 78,1 millió forintos forgalom mellett 350 forinttal, 1,75 százalékkal 19.650 forintra csökkent.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.