A bankszektor átlagát szinte minden mutatójában meghaladta tavaly a takarékszövetkezetek eredményessége: mind mérlegfőösszegben, mind hitel- és betétállományban növekedtek, így a piaci részesedésük is nőtt – hangzott el a szektor eredményeit bemutató tegnapi sajtótájékoztatón. A takarékszövetkezeti ágazat hitelállománya 5 százalékkal, betétállománya pedig majdnem tizedével bővült, a mérlegfőösszeg pedig több mint 8 százalékkal, 1733,6 milliárd forintra emelkedett.
Varga Antal, a hazai takarékok több mint 90 százalékát tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezetője az idei tervek kapcsán közölte: az egyik fontos feladat, hogy a takarékok növelni tudják márkaismertségüket, hiszen az jóval kisebb annál, mint ahogy azt a közel 1800 fiókból álló országos hálózat indokolná. Közölte: a takarékszövetkezetek aktivitásának fokozása érdekében továbbra is terítéken van egy állami szerepvállalással elinduló, közel százmilliárd forintos tőkeprogram. Hozzátette: jelenleg az árazásról folynak a tárgyalások, és mire ezek lezajlanak, remélhetőleg a gazdaság hiteligénye már indokolttá teszi a programot.
Csicsáky Péter, a takarékok ernyőbankjaként működő TakarékBank elnök-vezérigazgatója közölte: amellett, hogy a bank – a különadó hatását nem figyelembe véve – történetének legeredményesebb évét zárta 2010-ben, komoly beruházásokat is végrehajtott. Hozzávetőleg 800 millió forint értékben hajtott végre például informatikai fejlesztéseket, megerősítve ezzel az integráció teljes IT-hálózatát, és új szolgáltatásokat, termékeket is bevezetett a piacon.
A TakarékBank mérlegfőösszege 379,2 milliárd, adózás előtti eredménye 716 millió, adózott eredménye pedig 601 millió forint lett. Kiemelendő ugyanakkor, hogy a pénzintézet adózás előtti eredménye a bankadó hatása nélkül csaknem elérte a kétmilliárd forintot, ez több mint 14 százalékkal haladja meg a 2009-es esztendő eredményét.
Az elnök-vezérigazgató közlése szerint az idén tovább bővítik a TakarékPont hálózatot is. Az azonos termékeket kínáló TakarékPont 2010 végén 23 takarékszövetkezet 358 fiókjából állt: ezt a hálózatot a tervek szerint az idén 30 takarékszövetkezetre és nagyjából 450 fiókra bővítik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.