BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BÉT: A szerdai emelkedés felét visszaadta a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 319,08 pontos, 1,73 százalékos csökkenéssel, 18.166,97 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A szerdai emelkedés felét csütörtökön "visszaadta" a BÉT - mondta Miró József. Az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője úgy látja, hogy mintha a budapesti parkett önálló életet élne, hiszen a le-föl ingadozó, majd délután pozitív tartományba kerülő nyugat-európai tőzsdékkel ellentétes irányt vett. A BUX hullámvasútszerű mozgása már csak rövid ideig tart, azután el kell dőlnie, hogy tartósan merre veszi az irányt - magyarázta Miró József. Ez az időpont a jegybank szerepét betöltő Fed legközelebbi, két hét múlva esedékes ülése után következhet be - tette hozzá.

Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője szerint az eladói nyomás délután erősödött fel, amelyben szerepet játszott Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnökének beszéde. Miután az alapkamatot 1,5 százalékon hagyta a kormányzótanács, az elnök tartósan magas inflációról és lassuló növekedésről számolt be, és ezzel ismét felszínre kerültek a növekedési aggodalmak.

A vezető részvények közül az OTP, és a Mol szerepelt a gyengébben, a gyógyszerpapírok jól tartották magukat. Varga Zoltán megjegyezte, hogy a korábbi felülteljesítés után ma a BUX jelentősen alulteljesített a fejlett piaci indexekhez képest. A QUAESTOR Zrt. elemzője úgy véli, hogy a következő napokra továbbra sem lehet látni határozott irányt, erős volatilitás mellett csapkodnak az árfolyamok.

A Mol 555 forinttal, 3,26 százalékkal 16.495 forintra csökkent, 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 93 forinttal, 2,17 százalékkal 4.188 forintra esett, forgalmuk 7,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,37 százalékkal 505 forintra gyengült, forgalma 925,0 millió forint volt. A Richter papírok ára 10 forinttal, 0,03 százalékkal 34.990 forintra csökkent, a részvények forgalma 598,8 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 37,1 millió forintos forgalomban 160 forinttal, 1,04 százalékkal 15.500 forintra erősödött.

A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.MTI Eco-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.