BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szétomolhat ma a forint és az OTP is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 103,87 pontos csökkenéssel, 14.836,90 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,70 százalékkal gyengült.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője szerint ugyan pénteken voltak pozitív jelek, hétfőre ezeket "alaposan letörölte a világ". Ismét szörnyű hangulatban kezdődik a reggel "omló nyersanyagokkal, euróval, forinttal és fejlett piaci index határidőkkel, ami nálunk szokás szerint az OTP árfolyamában fog leginkább lecsapódni" - tette hozzá. Szerinte továbbra is fennáll, hogy csak a lefelé irányra érdemes téteket tenni, a felpattanásokra pedig nem vételi, hanem eladási lehetőségként tekinteni.

Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint is csökkenéssel indulhat a kereskedés. Emlékeztetett: a világ legbefolyásosabb pénzügyi és gazdasági döntéshozóinak részvételével zajlott le a múlt hét végén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank éves rendes közgyűlése Washingtonban, az esemény azonban nem hozott előrelépést az euróövezeti adósságválság megoldásában. Mint mondta, továbbra is pesszimista a nemzetközi hangulat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 211,77 pontos, 1,40 százalékos csökkenéssel, 14.940,77 ponton zárt pénteken.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.