BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BÉT: technikai okokból volt nagy a pörgés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 293,22 pontos, 1,75 százalékos csökkenéssel, 16.489,31 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 45,7 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike veszített értékéből az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hektikusnak nevezte a napot. A nap végére "elkedvetlenedett" a piac és a napi minimumon zárt, s a veszteségben túlteljesítő volt a többi tőzsdéhez képest.

Az óriási, több mint 45 milliárd forintos forgalom technikai tranzakcióknak volt köszönhető - mondta az üzletkötő. Magyarázatként hozzáfűzte: a forgalom nagy részét a magánnyugdíj vagyonban lévő befektetési jegyek "részvényesítése" generálta. Azaz, a befektetési alapokban lévő részvényeket értékesítették, de ennek nem volt hatása az árfolyamra, mert a hétfői záróáron kötötték át az ügyleteket. E nélkül mindössze 8,6 milliárd forintot tett ki az azonnali részvénypiac forgalma.

A Rába részvényeiben hétfőn sem volt kereskedés, de kedden a legutolsó, 621 forintos záróárhoz képest lefele és felfele is legfeljebb 40 százalékos eltéréssel indulhat újra a kereskedés kedden. Minden bizonnyal az ár "beáll" 815 forint alatt egy kis diszkonttal, s a részvény árfolyamában már nagy mozgás nem várható - mondta Varjú Péter.

A Mol 290 forinttal, 1,80 százalékkal 15.810 forintra csökkent, 15,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 56 forinttal, 1,74 százalékkal 3.170 forintra esett, forgalmuk 12,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 2,31 százalékkal 508 forintra gyengült, forgalma 6,0 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 410 forinttal, 1,16 százalékkal 35.000 forintra csökkent, a részvények forgalma 8,7 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 1,4 milliárd forintos forgalom mellett 440 forinttal, 2,47 százalékkal 17.360 forintra csökkent.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.