Fellegi Tamást ma fogadja az IMF igazgatója, de az eredmények, információk csak késő este várhatóak. Amíg igyekszünk közös nevezőt találni a Nemzetközi Valutaalappal, addig az Európai Bizottság szankciókat helyezett kilátásba, a 2004 óta érvényben lévő túlzott deficit eljárást magasabb szintre emeli, amit azzal magyaráznak, hogy a magánpénztárak egyszeri bevétele nélkül a költségvetési hiány hat százalék lenne, azaz nem javult az egyensúly – írja Karsai Péter.
Hozzátette: „tegnap még az a hír is felröppent, hogy az Európai Bizottság felfüggeszti a magyarok kohéziós alapjából az euró utalásokat, ami előzetes becslések szerint az éves GDP 1,7 százaléka is lehet”.
A 310-es támasz az EU/IMF szerződés hiányában masszívnak bizonyul, a mai reggelen 311-312 között kereskednek az euró/forint devizapárral. Délelőtt az ÁKK 33 milliárd forintos kötvényaukciót tart - a kereslet, illetve a hozamok alakulása irányt adhat az euró/forint kurzusának a nap hátralévő részében – vélekedett.
„Kamatdöntő ülést tart ma az EKB, Mario Draghi regnálása óta várhatóan most először nem nyúlnak az alapkamathoz, legalábbis az elemzői várakozások azt mutatják, hogy nem lesz ma csökkentés. Ma a sajtótájékoztatón szokásos módon az EKB kötvényvásárlási stratégiája lesz a figyelem középpontjában, de nem várható itt sem nagyobb fordulat, Draghi úr valószínűleg nem fog hajlani arra, hogy emeljék az EKB által megvásárolt állampapírok mennyiségét” – áll az elemzésben.
A kamatdöntésig elvileg oldalazásra számíthatunk, az euró/dollár árfolyama valamivel 1,27 felett stagnálhat, de késő délelőtt spanyol és olasz kötvényaukciókat tartanak, melyek „belezavarhatnak” az euró/dollár árfolyam 1,2720 körüli nyugalmába. Gyakorlatilag nincs különbség a mai és a tegnapi frank/forint árfolyamok között, 256-257 környékén jár ma is a kurzus. Esély van a 255 alatti árfolyamra is, de ahhoz pozitív EKB nyilatkozatok szükségesek a délután folyamán, zárta elemzését Karsai Péter.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.