Suppan Gergely szerint a forint erősödése annak köszönhető, hogy a „vártnál zökkenőmentesebbek” lehetnek az IMF-tárgyalások, valamint javult a globális hangulat. Utóbbi az Apple kirobbanó eredményének köszönhető.
A forint három hónapja nem állt ilyen erős szinten az euróval szemben.
Az MNB a piac és az elemzők széleskörű várakozásaival szemben nem emelt kamatot. Igaz, Simor elárulta, hogy a szavazás szoros volt, ami nagy valószínűséggel arra utalt, hogy a három belső tag 50 bázispontos emelést tartott volna még szükségesnek – emlékeztetnek a Raiffeisen Bank elemzői.
Keszeg Ádám azt írja, „a kamatok tartása mögött azt az - optimista - meglátást véljük felfedezni, hogy a kormány és az IMF/EU közötti tárgyalások gyorsan és akadály nélkül lezajlanak.”
Kedden Orbán Viktor kormányfő és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is engedékeny hangon nyilatkozott arról, hogy Budapest teljesíteni kívánja az EU elvárásait.
Orbán Viktor José Manuel Barroso bizottsági elnökkel folytatott négyszemközti megbeszélése után korábban elképzelhetetlen vállalásokat tett: több korábban stratégiai pontban hajlik a tavalyi törvényhozási dömpingben elfogadott passzusok módosítására vagy visszavonására.
Ilyen a Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF összevonásáról szóló rendelkezés, de a Monetáris Tanács tagjainak felmentését, illetve a tanács ülésein a kormány képviselőjének részvételét lehetővé tevő passzusok eltörlésére is ígéretet tett a kormányfő. Mindezekről a hvg.hu tudósítása szerint Orbán Viktor úgy beszélt, mint stratégiai érdekeket nem érintő intézkedések, amelyeket könnyű szívvel törölhetnek, ha a bizottság úgy kívánja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.