A részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
A várt korrekció helyett kismértékben emelkedett a BUX, amit nagyrészt a profitrealizálás elmaradásával lehet magyarázni - mondta Gabler Gergely. Az Erste Befektetési Zrt. elemzője azt is hozzátette, hogy a délutáni jó hangulatot az amerikai munkaügyi minisztérium közlése alapozta meg, mivel a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma 243 ezerrel emelkedett januárban, ami közel 100 ezerrel múlta felül az elemzői várakozásokat.
Kedvező hírt közölt az amerikai beszerzési menedzser intézet (ISM) is: tovább javult az amerikai szolgáltatási ágazat teljesítménye januárban, s ez is javította a befektetők péntek délutáni hangulatát, amihez hozzájárult, hogy a Molt egy nagyobb vevő vásárolta, így további árfolyamemelkedés is elképzelhető a papírnál.
Gabler Gergely középtávon további emelkedésre számít a magyar részvénypiacon, rövid távon viszont inkább oldalazó mozgásra van nagyobb esély.
A Mol 470 forinttal, 2,41 százalékkal 19.980 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 50 forinttal, 1,20 százalékkal 4.110 forintra csökkent, forgalmuk 8,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,18 százalékkal 547 forintra nőtt, forgalma 494,1 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 550 forinttal, 1,44 százalékkal 38.850 forintra emelkedett, a részvények forgalma 980,5 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 145,8 millió forintos forgalom mellett 20 forinttal, 0,12 százalékkal 17.220 forintra növelte értékét.
A BUMIX 1.317,76 ponton zárt pénteken, ez 0,74 pontos, 0,06 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.