BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kgfb - jön a határidő

A január 1-jei szerződéses évfordulóval rendelkező autósok idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díja aktuális részletének legkésőbb 2012. február 29-ig be kell érkeznie a biztosítótársaságokhoz - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), hozzátéve, hogy az aktuális díjrészlet mellett az adott időszakra vonatkozó baleseti adót is be kell fizetniük az autósoknak.

Ez utóbbi az éves kgfb-díj 30 százaléka, de legfeljebb napi 83 forint lehet. A MABISZ közölte azt is, hogy tavaly július 1-jétől lépett életbe az új bónusz-malusz szabályozás, amely szerint a gépjárművek üzembentartóinak bónusz-malusz besorolását a Központi Kártörténeti Nyilvántartó Rendszer (KKNYR) kezeli és tartja nyilván. Az új rendszer igazi tesztelésére, "csúcsra járatására" a tavaly év végi biztosítóváltáskor került sor.

A szövetség közleménye szerint nem zárható ki, hogy a díjfizetéssel kapcsolatos 60 napos türelmi idő lejártakor még lesznek olyan ügyfelek, akik a tavalyi kampányban biztosítót váltottak, de a korábbi biztosítójuknál elért bónusz fokozatukat valamilyen okból eddig még nem sikerült "bevinni" a KKNYR-rendszerbe, így az új biztosító kénytelen A0 fokozatra módosítani az ügyfél besorolását.

Felhívják a figyelmet arra, hogy az ügyfelek ilyen okok miatt nem veszíthetik el bónuszfokozatukat. A jogszabály kimondja, hogy az autósok a kármentes időszakhoz igazodó díjkedvezményre - bónuszfokozatra - jogosultak. A MABISZ a probléma megnyugtató kezelése érdekében kikérte a rendeletet kiadó Nemzetgazdasági Minisztérium állásfoglalását, amely megerősítette a fenti jogszabály-értelmezést.

Mindezek alapján kérik az ügyfelek együttműködését annak érdekében, hogy az adatok megnyugtató módon bekerüljenek a Központi Kártörténeti Nyilvántartó Rendszerbe. Ha tehát az "új", választott biztosítójuk kéri, hogy az adataik tisztázása érdekében vegyék fel a kapcsolatot a korábbi biztosítójukkal, akkor ezt minél előbb tegyék meg. A biztosítóknak ugyanis a szigorú titoktartási szabályok nem engedik meg, hogy egymás között kicserélve ezeket az adatokat, maguk hajtsák végre a javítást. Ha azonban a régi biztosító a helyes, korrigált adatokat felviszi a rendszerbe, az új biztosító ezek alapján - a minisztérium állásfoglalása alapján - visszamenőlegesen is jogosult a valós bónusz-osztályba sorolni az autóst - hangsúlyzza közleményében a MABISZ.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.