BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sebezhető banki nyereségek - gyorsan csökken a hitelállomány

Ismét nyereségesek lettek a bankok az idei első negyedévben, profittermelő képességük azonban nagyon sérülékeny – derül ki a pénzügyi felügyelet tegnap közölt adataiból. A hitel állománya márciusban ugyanolyan gyorsan csökkent, mint februárban, amikor még tartott a végtörlesztés.

Nyereségesen zárták az idei első negyedévet a bankok, adózott eredményük 31,3 milliárd forintot tett ki. Ez annak köszönhető, hogy a 2012-ben megvalósult végtörlesztési veszteségekre már az elmúlt évben megfelelő mértékű tartalékokat képeztek az intézmények, így a végtörlesztési veszteségek a 2011. évi eredménykimutatást terhelték. A bankok jövedelemtermelő képességének komoly sebezhetőségét mutatja, hogy a tavalyi első negyedévben elértnek a felét sem tette ki a mostani adat.

Emellett a bankok 40 százaléka veszteséges volt, s a nyereséges bankok profitjának csaknem négyötöde két bankban keletkezett. Lényegesen romlott a bankok hitelportfóliója késedelmesség szempontjából a negyedév során. Ennek oka egyrészt az, hogy a végtörlesztések a jó minőségű, nem lejárt állományt érintették. Ám a végtörlesztés hatását kiszűrve is romlott a hitelportfólió minősége. Egyrészt a 90 napon belül lejárt hiteleknek az aránya és a volumene is emelkedett, másrészt a gyakorlatilag stagnáló 90 napon túl lejárt állományon belül nőtt a már több mint egy éve késedelmes hitelek részesedése.

Márciusban a hitelintézetek nettó hitelállománya annak ellenére csökkent a februárival megegyező 1,7 százalékos mértékben, hogy márciusban már nem volt végtörlesztés. Ezen belül a februári 0,9-ről 1,3 százalékra gyorsult a vállalatok havi hitelállományának zsugorodása.
A háztartásoké februárban még teljes egészében a végtörlesztés miatt csökkent, sőt anélkül 0,2 százalékkal nőtt. A márciusi 0,7 százalékos állománycsökkenés viszont egyértelmű romlást jelez.

A hitelintézetek ügyfélbetét-állománya márciusban 1 százalékkal bővült. A vállalatoké e hónapban is csökkent, a háztartásoké és az egyéb ügyfeleké emelkedett. Márciusban 1 százalékkal tovább csökkent a hitelintézetek közvetlen, tőkén kívüli külföldi finanszírozása. Ezzel párhuzamosan 0,8 százalékkal tovább nőtt a hitelintézetek belföldi ügyfélbetéteinek mérlegen belüli súlya a februári 42,4 százalékról 43,2 százalékra. A belföldi források iránti kereslet már 2011 végén megnőtt, 2012. I. negyedévében pedig tovább erősödött a belföldi kamatverseny.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.