BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Számos egyszeri tétel befolyásolta az OTP eredményét

Nőtt az OTP csoport nettó likviditási tartaléka az idei első negyedévben, 2012. március végén 4,525 milliárd eurót tett ki, szemben a tavaly év végi 4,211 milliárddal - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes az OTP keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Kérdésre elmondta: bízik benne, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték feltételei, paraméterei változnak, és a következő időszakban a kormány és a bankszövetség között érdemi egyeztetés folyik majd erről.

Bencsik László elmondta: a korábbi negyedévektől eltérően az idei egész évre jutó bankadót az első negyedévben kellett megképeznie a banknak.

A vezérigazgató-helyettes kifejtette: az OTP csoport konszolidált adózás utáni eredménye az idei első negyedévben 12,8 milliárd forintot tett ki, ami 66 százalékkal maradt el az egy évvel azelőttitől.

Aláhúzta: első negyedévben számos egyszeri tétel jelentkezett, befolyásolva a banki eredményt. Az ezektől megtisztított, úgynevezett korrigált konszolidált adó utáni nyereség 43,8 milliárd forintot mutatott, ami 1 százalékos csökkenést jelentett az egy évvel azelőttihez képest, vagyis gyakorlatilag változatlan volt.

A vezérigazgató-helyettes szólt arról is, hogy a magyarországi hitelportfólió romlása a tavalyi év második felétől felgyorsult, elsősorban a forint gyengülése miatt, s részben a végtörlesztés hatásának következtében. Kiemelte: így a korábbi pozitív trend megtörni látszik, az idei első negyedévben 51 milliárd forinttal nőtt a 90 napon túli késedelmesen törlesztett hitelállomány. Tavaly az utolsó negyedévben annak emelkedése 44 milliárd forint volt - fűzte hozzá.

Bencsik László közölte: az OTP konszolidáltan számítva 1.045 milliárd forint céltartalék-állománnyal rendelkezett 2012. első negyedévében, ami 78,6 százalékos fedezettséget jelent. Utalt arra, ha az állomány jobban teljesít, akkor felszabadíthatnak valamekkora összeget ebből a céltartalékból. A tavalyi első negyedévben ehhez képest csupán 853 milliárd forint volt a bankcsoport konszolidált céltartaléka.

Úgy vélte: a növekedési kilátások romlanak, megnőtt annak a kockázata, hogy nem tudják mérsékelni a kockázati költségeket az elmúlt évhez viszonyítva.

Kiemelte: Oroszország kivételével azokban az államokban, ahol az OTP csoport tagjai tevékenykednek, mindenhol romlottak a gazdasági növekedéssel kapcsolatos várakozások.

Elmondta: a bank korábbi profitvárakozásai teljesülhetnek, ezzel együtt a bizonytalanság megnőtt, és a portfolióromlás üteme is növekedett. A várt nyereségről azonban nem közölt számot. Kérdésre elmondta: az árfolyamgát új rendszere iránt még jóval kevesebben érdeklődnek, mint a korábbi konstrukció esetében.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.