Rövid hazai piaci áttekintés:
Szűk sávban oldalazott a forint árfolyama az euróval szemben tegnap, majd a hazai deviza árfolyama a reggeli órákban gyengülni kezdett. Az euróval szembeni kurzus egy időre 288 fölé is emelkedett. A görög helyzet miatt fokozódnak az aggodalmak a nemzetközi piacokon, emiatt a kockázatkerülés növekedése látszik. Fundamentálisan azonban támasz jelenthetett a forintnak, hogy tegnap két monetáris tanácstag is jelezte, hogy kamatcsökkentésre csakis az IMF-el való tárgyalások megkezdése után kerülhet sor. A reggel közzétett előzetes márciusi külkereskedelmi mérleg adatoktól nem várunk érdemi piacbefolyásoló hatást.
Az állampapírok másodlagos piacán tegnap gyakorlatilag stagnáltak a hozamszintek, a jelenlegi kedvezőtlenebb hangulat azonban a hozamok emelkedésének irányába mutat. A tegnap tartott 3 hónapos DKJ aukción 7,19 százalékos maximális hozam alakult ki. A papír iránt elég nagy érdeklődés mutatkozott, így az ÁKK az eredetileg tervezett 45 Mrd forint helyett végül 50 Mrd forintot bocsátott ki.
Nemzetközi helyzetkép:
A nemzetközi devizapiacon a dollár az egy napig tartó korrekciót követően lefordult, és erősödni kezdett az euróval szemben. Az 1,3-as támaszon zárta a kereskedést, majd a reggeli órákban tovább folytatódott a dollár erősödése. A tőzsdéken eséssel indult a kereskedés az USA-ban, majd a kereskedés második részében észak felé fordultak a piacok, de zárásra nem sikerült a veszteséget teljes egészében ledolgozniuk (Dow -0,59 százalék, Nasdaq -0,39 százalék, S&P500 -0,43 százalék). Továbbra sem sikerült kormányt alakítaniuk a görögöknek a hétvégi választás után. Ez a bizonytalanság rányomta a bélyegét a tegnapi kereskedésre, az európai tőzsdék is jelentős mínuszban zártak. Zuhanásnak indultak a vezető távol-keleti mutatók is a reggeli kereskedésben (Nikkei -1,5 százalék, Hang Seng -0,87 százalék, Shanghai -1,63 százalék). Az amerikai határidős indexek a negatív, míg az európaiak a pozitív tartományban vannak ma reggel. Az árupiacon az olaj árfolyama összességében csökkent, 98 dollárról esni kezdett a WTI, majd a 95,5 dolláros mélypontról megfordult, és 97 dollárig korrigált zárásra. Az arany árfolyama 1.605 dollárig süllyedt zárásra.
Friss hazai és nemzetközi hírek:
A KSH előzetes adatai szerint a külkereskedelmi mérleg előzetes adata 608,2 millió eurós többletet mutatott márciusban, elmaradva a mi 740 millió eurós várakozásunktól, és a 800 millió euró feletti piaci konszenzustól. A vártnál valamivel rosszabb egyenleg összhangban van a tegnap közölt, csak mérsékelt növekedést mutató ipari termelési adatokkal, ugyanakkor a többlet nagysága továbbra is masszívnak nevezhető. Az export értéke euróban számolva év/év alapon 3,6 százalékkal csökkent, amit az import enyhébb, 0,6 százalékos visszaesése kísért.
A Monetáris Tanács két tagja Gerhardt Ferenc és Kocziszky György nyilatkozott tegnap a Reuters-nak. A nyilatkozat lényeges szerint az IMF-el való hivatalos tárgyalások megindulása után óvatos kamatcsökkentések jöhetnek. Szerintük 2013 végére elérhető lesz a 3 százalékos inflációs cél. (A mi jelenlegi inflációs várakozásunk 2013 végére 3,5 százalék).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.