BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BÉT - Nem állt meg a csökkenés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 56,58 pontos, 0,30 százalékos csökkenéssel, 18.684,10 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.


Horváth Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: a nemzetközi piacok eredményeihez hasonlóan a BUX is csökkent. A szakember szerint olyan nemzetközi vagy hazai hírek nem érkeztek csütörtökön, amelyek érdemben megmozgatták volna a piacokat. A csökkenés ezért szerinte korrekció az elmúlt időszak jelentősebb erősödése után. Horváth Ákos pénteken is lejtmenetre számít.

A Mol 220 forinttal, 1,20 százalékkal 18.620 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 97 forinttal, 2,46 százalékkal 3.840 forintra csökkent, forgalmuk 6,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,70 százalékkal 424 forintra esett, forgalma 279,2 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 245 forinttal, 0,62 százalékkal 39.645 forintra nőtt, a részvények forgalma 217,5 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 107,6 millió forintos forgalom mellett 200 forinttal, 1,12 százalékkal 17.600 forintra gyengült.

A BUMIX 1.089,08 ponton zárt csütörtökön, ez 1,22 pontos, 0,11 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.