A PSZÁF megtiltotta azt is, hogy a pénzügyi szervezet hirdetményeiben a továbbiakban a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába ütköző tájékoztatást nyújtson az előtörlesztési díjakról. A PSZÁF összesen 6 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a fióktelepre. A bírság mértékét az súlyosbította, hogy az AXA huzamosan összességében 380 ügyfélt terhelt a 43,8 millió forintnyi jogtalan többletbefizetéssel.
A PSZÁF célvizsgálatában az AXA fióktelepének a jelzálog-fedezetű, lakáscélú vagy szabad felhasználású hitelekre vonatkozó előtörlesztésekkel kapcsolatos tevékenységét tekintette át, 2010. december 13-tól. A fogyasztói kérelmek alapján indult vizsgálat megállapította, hogy a fióktelep előtörlesztési díjainak felszámításával több ponton megsértette a fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló törvényt. Így számos ügyfél akkor is a hitelösszegre számított 3–4 százalékos előtörlesztési díjat volt kénytelen fizetni, amikor a jogszabály szerint ennél jóval kisebb mértékű díj vagy kifejezetten díjmentesség illette volna meg őket. Az AXA fióktelepe a vizsgálat megállapítása szerint 12 hiteltermékre vonatkozó hirdetményében – az ügyfeleknek adott megtévesztő tájékoztatással – hosszú időn át megsértette a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt is.
Két és fél százalékos plafon
A jogszabály szerint az előtörlesztés költségeként felszámolt díj az előtörlesztett összegnek maximum a 2,5 százalékát teheti ki, ám ez a plafon csak a jelzáloglevéllel finanszírozott hitelszerződésekre érvényes. Ami az egyéb jelzáloghiteleket illeti: ez a díj legfeljebb a tőke 2 százaléka lehet, egyéb ingatlanfedezet nélküli kölcsönöknél pedig 0,5, illetve 1 százalék attól függően, hogy egy évnél hosszabb vagy rövidebb futamidejű-e a kölcsön. Ám a jogszabály számos, a bankok számára korlátozó kivételt is tartalmaz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.