BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hitelezné a cégeket az OTP

A legnagyobb hazai hitelintézet az idén kétszámjegyű növekedést szeretne a vállalati hitelállományban, az MNB-től kapott kedvezményes hitelt saját forrásból megduplázná, folyószámlahitelt és faktoringot is nyújtana cégeknek

Nem hozott meglepetést az OTP Bank pénteki éves közgyűlése: a részvényesek minden előzetesen meghirdetett napirendi pontot elfogadtak. A pénzügyi csoport konszolidált korrigált adózott eredmény 150 milliárd forint volt, ami alacsonyabb a 2011-esnél, a számviteli adózott eredmény viszont javult, 123 milliárd forint lett.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a vállalati hitelállomány 5 százalékkal nőtt, miközben a teljes szektor csökkent” – mondta Csányi Sándor elnök-vezérigazgató (képünkön középen). Az agrárhitelezésben a növekedés 13 százalékos volt, az újonnan kihelyezett személyi kölcsönök több mint felét és a jelzáloghitelek 34 százalékát is az OTP folyósította. Csányi kiemelte, hogy a hitelintézet tőkeereje kiváló, és a bank részvényének az árfolyama is emelkedett.

Osztalékra is tett javaslatot az igazgatóság, az eredményből 33,6 milliárd forintot költenek erre, ez részvényenként 120 forintot jelent. Mivel az OTP a saját tulajdonában lévő valamivel több mint 4,1 millió részvényre eső osztalékot a többi részvényes között osztja ki, így végül egy részvény után valamivel kevesebb, mint 122 forint lesz az osztalék. A magas tőkemegfelelési mutatónak likviditásnak a jövedelmezőségben is ára van, amit a befektetők is jeleztek a banknak a roadshow-kon. Több osztalékot azért nem javasoltak a közgyűlésen, mert nem tudják előre, tőkeszükséglete lehet a banknak a jövőben – magyarázta Csányi.

Az OTP a jövőre nézve egyébént folyamatosan növekvő osztalékban és részvény-visszavásárlási programban is gondolkozik. Utóbbiról konkrétumot nem tudtak még mondani, a közgyűlést követő sajtótájékoztatón viszont Csányi Sándor közölte: az osztaléknál jobbnak tartja a részvény-visszavásárlást, az ugyanis nem a rövid távú spekulánsoknak, hanem a hosszú távú befektetőknek kedvez. Csányi a külföldi leánybankokról szólva elmondta: hamarosan a ma még veszteséges külföldi érdekeltségek is nyereségessé válhatnak. Az akvizíciós célpontokat is folyamatosan keresik azokban az országokban, ahol kicsi a piaci részesedésük, indulhatnak állami tendereken is, és a magyar piacon is szívesen felvásárolnának olyan távozó bankot, amelynél ki tudnák használni a szinergiákat.

A Magyar Nemzeti Bank hitelbővítő programja kapcsán Csányi azt ígérte: amennyi forrást a hitelintézet a jegybanktól kap, annak a dupláját helyezi majd ki. Lapunk kérdésére, hogy a saját forrásból folyósított hitel kamata is ugyanannyi lesz-e, mint az MNB-é, azt válaszolta: még nincs megállapodás a jegybanktól származó kölcsön kamatszintjéről sem, de mivel az OTP saját forrásának költsége magasabb, valószínűleg az így folyósított hitelé is az lesz. A hitelintézet emellett 26 ezer kisvállalkozást folyószámlahitel-ajánlattal is megkeres, 350 milliárd forintot folyósítanának nekik, és egy 200 milliárd forintos faktoring-programmal is készülnek.

Dicséret az MNB-nek

„Amióta a bankszektorban vagyok, most először érzem, hogy a Magyar Nemzeti Banknak a reálgazdaság növekedése is fontos, nem csak az infláció” – mondta Csányi Sándor.

A bankár szerint a nemzeti bankban a jegybanktörvény miatt a reálgazdaság problémái az elmúlt két évtizedben nem kaptak elég támogatást. Úgy vélte, a válság sem érintette volna olyan mélyen az országot, ha nem irreálisan erős forinttal kerülünk bele. Az erős forint már korábban is veszteséget okozott a gazdaságnak az exportra gyakorolt hatása miatt, és a magas kamatterhek is rontották a cégek helyzetét.

A bankár szerint a nemzeti bankban a jegybanktörvény miatt a reálgazdaság problémái az elmúlt két évtizedben nem kaptak elég támogatást. Úgy vélte, a válság sem érintette volna olyan mélyen az országot, ha nem irreálisan erős forinttal kerülünk bele. Az erős forint már korábban is veszteséget okozott a gazdaságnak az exportra gyakorolt hatása miatt, és a magas kamatterhek is rontották a cégek helyzetét.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.