„A kiskereskedelmi cégek száma az elmúlt években folyamatosan nőtt, ez a dohányboltok megnyitásának köszönhetően várhatóan idén is így lesz, hiszen ezzel megduplázódik az évente újonnan alapított vállalatok száma az ágazatban. A trafiktörvény kiskereskedelemre gyakorolt kedvezőtlen hatása is érezhető lesz már 2013-ban, de igazán nagy cégfluktuációs hullámra 2014-ben számíthatunk majd” – mondta Tóth Tamás, az Opten Kft. ügyvezető igazgatója.
Az Opten Cégfluktuációs Index (CFI) az adott időszakban alapított és megszűnt vállalkozások számát viszonyítja az időszak elején rendben működő cégekéhez. E mutató az új trafikcégek alapítása miatt 2013-ban várhatóan duplájára emelkedik. Az előrejelzések szerint a fővárost fogja legkevésbé érinteni a változás – mindössze 17 százalékos CFI-vel. Viszonylag alacsony értékek várhatók a társaság szerint Pesten, Baranyában és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a legrosszabb helyzetbe pedig Csongrád, Heves és Veszprém megye kerülhet, ahol a CFI a 35 százalékot is meghaladhatja. A vizsgált ágazatban az induló végrehajtások száma is folyamatosan növekvő tendenciát mutat: a 2010-es 1480-hoz képest idén 2500 darab fölötti új eljárás várható, márpedig a főként a NAV által indított végrehajtás a cégek megszűnésének egyik tipikus előjele.
A pénzügyi adatokat vizsgálva sem túl biztató a kiskereskedelmi cégek helyzete – állapítja meg az Opten. Bár az ágazati árbevétel valamelyest nőtt 2010-ről 2011-re, a jelenleg rendelkezésre álló beszámolók alapján azonban 2012-ben ez az ellenkező irányba változott. A csökkenő árbevétel ráadásul egy erősen kivéreztetett szektort ért el, hiszen a vállalatok az elmúlt években összességében 2 százalék körüli árbevételhez viszonyított veszteséget könyveltek el, utoljára pedig 2007-ben volt nyereséges. Az ágazati szintű veszteség 2010 óta folyamatosan meghaladta az 50 milliárd forintot, amit hosszú távon akkor sem bírna el a piac, ha a követelésállomány nem növekedne többmilliárd forinttal évről évre.
A kiskereskedelmi vállalatok pénzügyi adatait egyenként vizsgálva pedig látható, hogy a rendben működő (végelszámolási, felszámolási, csőd- vagy kényszertörlési eljárás alatt nem álló) cégeknek több mint 40 százaléka veszteséges. E cégek számára egy minimális forgalomcsökkenés is azt eredményezheti, hogy tulajdonosaik kénytelenek lesznek bezárni üzletüket.
Mennyiség szempontjából viszont 3 százalékkal kevesebbet adtak el a boltok, mint egy évvel korábban. Az eladott érték alapján többek között az ásványvíz, a táblás csokoládé, az édes keksz, az ostyaszelet, a vodka és a liszt ért el legalább 3 százalékos növekedést a fél év alatt.
Az adatok szerint megállt az élelmiszerek bolti forgalmának koncentrációja. Az év elején Magyarországon a 400 négyzetméteres és kisebb üzletekből a Nielsen adatai szerint 17 974 működött, ez az élelmiszerüzletek hálózatának 93 százalékát teszi ki.
Mennyiség szempontjából viszont 3 százalékkal kevesebbet adtak el a boltok, mint egy évvel korábban. Az eladott érték alapján többek között az ásványvíz, a táblás csokoládé, az édes keksz, az ostyaszelet, a vodka és a liszt ért el legalább 3 százalékos növekedést a fél év alatt.
Az adatok szerint megállt az élelmiszerek bolti forgalmának koncentrációja. Az év elején Magyarországon a 400 négyzetméteres és kisebb üzletekből a Nielsen adatai szerint 17 974 működött, ez az élelmiszerüzletek hálózatának 93 százalékát teszi ki. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.