BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Fed-jegyzőkönyvre vár a forint

A hazai szünnapok alatt a forint gyengült az euróval szemben, hétfőn 301 forint felett is járt a közös európai fizetőeszköz. Ma reggel már 300 alatt kezdett a devizapár, de egyelőre nem tud eltávolodni a kurzus a 300-as szinttől. Ez azért nem jó jel, mert a 301-302 forint körüli szintet hétfőn júniusi eleje óta már negyedszer támadta az árfolyam, és akkor lenne csak meggyőző az ellenállás ereje, ha a következő napokban erőteljesen eltávolodna a kurzus ettől szinttől. Ha továbbra is tapad a kurzus a 301-302-es szintekhez, akkor hamarosan áttörheti azt, írják az Erste elemzői.


Összességében nem nagyon tud eltávolodni az EURHUF árfolyama a 300-as szinttől. Az elmúlt két napon itthon nem voltak nyitva a piacok, így a szokásosnál alacsonyabb forgalom mellett a forint többször is a 300-as szint fölé került az euróval szemben. Ma reggel azonban már ismét 300 alatt tartózkodik az EURHUF, s a mostani szintek gyakorlatilag megegyeznek a pénteki záróértékkel. Miután a Fed eszközvásárlási programjának jövője továbbra is fókuszban van, a legutóbbi Fed kamatdöntés ma esedékes jegyzőkönyvére kiemelten figyelhetnek a forintpiaci befektetők is.

A múlt hét péntekjén az állampapírok másodpiacán a diszkont hozamok stagnáltak, a kötvények esetében pedig jelentősebb hozamemelkedés következett be. A 3-15 éves szakaszon így 22-25bp-al kerültek feljebb a szintek. Ma 3 hónapos DKJ aukció lesz, holnap pedig a 3, az 5 és a 10 éves kötvények aukciójának eredményei adhatnak képet a piac általános állapotáról.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon ismét emelkedésnek indult az EURUSD devizapár, és tegnap sikerrel törte át az 1,34-es ellenállást, ami a legutóbbi emelkedő trendet megállította. A tengerentúli tőzsdéken a Nasdaq 0,69 százalékot, a S&P 0,36 százalékot emelkedett, miközben a Dow 0,05 százalékot csökkent tegnap. Európában a DAX 0,8 százalékot, a CAC 40 1,35 százalékot a FTSE 100 0,2 százalékot csökkent a tegnapi kereskedés során. Ázsiában a Hang Seng 0,8 százalékot, a Shanghai index 0,3 százalékot esett, miközben a Nikkei értéke nem változott érdemben.  Az árupiacon a WTI közeli lejárati árfolyama 104,6 dollárra csökkent tegnap az elmúlt napok erőteljes emelkedése után. Az egyiptomi események miatt ugyanis 107 dollár felett is volt az árfolyam hétfőn, de a kedvező líbiai kitermelési és exportadatok miatt zuhanni kezdett a Brenttel együtt az amerikai könnyűolaj ára is. Az arany ára kismértékben korrigált lefelé, ma reggel 1,368 dolláron állt az árfolyam. Vegyes képet mutatnak a határidős piacok ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

USA-ban a chicagói Fed aktivitási indexének értéke -0,15 lett a várt -0,1 helyett.

Ben Bernanke nem vesz részt a jegybankárok éves találkozóján Jackson Hole-ban, hasonlóra 1988 óta nem volt példa. Helyette Janet Yellen, a Fed jelenlegi alelnöke fogja képviselni a Fed-et. Ennek ellenére a találkozó tartogathat izgalmakat, ugyanis sokak szerint Janet Yellen a legesélyesebb jelölt az amerikai jegybank élére.

Az eddigieknél sokkal határozottabb kijelentést tett a német pénzügyminiszter, aki szerint Görögországnak elkerülhetetlenül szüksége lesz egy harmadik mentőcsomagra is 2014-et követően, az azonban várhatóan kisebb lesz, mint a korábbi csomagok.

Előrehozott választás jöhet Csehországban, miután az alsóház megszavazta önmaga feloszlatását. A választások időpontját hivatalosan még nem írták ki, de várhatóan október végén fogják tartani.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.