BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Igazi uborkaszezon a forintban, kissé gyengül az árfolyam

Nem voltak nagy kilengések tegnap a forintban: enyhe, de egyenletes gyengülést mutatott a magyar fizetőeszköz. Ma reggel kicsivel 299 forint alatt kezdte a napot az euró árfolyama. A múlt pénteki erősödés hatására kissé eltávolodtunk a 300 forintos szintről, de kérdéses, hogy ez a lendület tartósabban tud-e folytatódni (mint láttuk, tegnap inkább gyengült a forint). Felfelé 300, majd 301-302 forintnál, lefelé pedig 296, majd 290-292 forintnál láthatóak szintek, írják az Erste elemzői.

Álmos nap volt a tegnapi, a forintban sem láthattunk túlzott kilengéseket, és talán a mai napon sem lesz komolyabb elmozdulás. A reggel megjelent ipari adat a vártnál jobb lett, de ennek sem volt túl nagy hatása a magyar fizetőeszközre. A nemzetközi hangulatban sincs nagy hullámzás. A devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatban egyelőre nincs újabb hír; egy ezzel kapcsolatos bejelentés felkavarhatná az állóvizet, de egyelőre semmi nem utal újabb bejelentésre. Nyugodt, álmos a hangulat, a befektetők nagy része vakáción van: igazi uborkaszezon!

Az ÁKK tegnap némi hozamcsökkenést mért a mai diszkontkincstárjegy aukció előtt (az egy éves, illetve azon túli lejáratokon 6-10 bázispont volt a hozamok esése). A mai három kincstárjegy aukció a szokásos, 50 milliárd forintos mennyiségben került kihirdetésre.

Nemzetközi helyzetkép:

Nem volt túl nagy elmozdulás tegnap a nemzetközi devizapiacokon. Mérsékelt dollárerősödést hozott nap: az EUR/USD árfolyam 1,3280-ról 1,3258-ra csökkent. Volatilis kereskedés mellett nulla közelében zártak a vezető tengerentúli indexek (Dow -0,3 százalék, Nasdaq 0,09 százalék, S&P500 -0,16 százalék). A pozitív nyitás után lefelé vették az irányt a nyugat-európai börzék (FTSE100 -0,42 százalék, DAX -0,11 százalék, CAC40 0,11 százalék).

Ázsiában 1,5 százalékot esett a Hang Seng árfolyama, a háttérben a HSBC vártnál gyengébb negyedéves gyorsjelentése áll. A bank árfolyama 4,8 százalékot zuhant, és a többi bank esetében is 1-2 százalék közötti árfolyamcsökkenés látható. A Shanghai index értéke nem változott jelentősen, miközben a Nikkei 0,2 százalékkal emelkedett.

Mind az arany (1.292 dollár unciánként) mind a WTI olaj ára (106,4 dollár) esett ma reggel, aminek fő oka, hogy a Fed likviditás ösztönző programja a tervekhez képest korábban érhet véget, legalábbis ezt tükrözik Richard Fisher, a Bank of Dallas elnökének kommentjei. A kőolaj esetében a készletek változására figyelhetnek a befektetők, a várakozás 1,1 millió hordó csökkenés.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

A dallasi Fed elnöke szólalt meg tegnap, és arról beszélt, hogy hamarosan vége lehet a kötvényvásárlási programnak. Richard Fisher a pénteken publikált munkanélküliségi rátát említette, ami jobb lett a vártnál, és elmondta, hogy a maga részéről már most leállítaná a programot.

A tengerentúlon ISM szolgáltatóipari beszerzési menedzser index júliusi értéke 52,2 pontról 56 pontra erősödött, ami féléves csúcsot jelent. A konszenzus 53,2 pont volt.

Az ausztrál jegybank 25 bázispontos kamatcsökkentését követően az alapkamat a rekordnak számító 2,5 százalékra csökkent a várakozásoknak megfelelően. Az ausztrál házárindex a második negyedévben a várt 3 százalékos éves növekedés helyett 5,1 százalékkal növekedett.

Az ipari termelés júniusi értéke a vártnál kissé jobb lett a KSH szerint, és 1,7 százalékos éves növekedést mutatott naptárhatással kiigazítottan (a kiigazítatlan adat csökkenést mutatott, de ez azért lehet, mert idén júniusban eggyel kevesebb munkanap volt, mint tavaly). A májusi jelentősebb megtorpanás után lehetett számítani némi növekedésre, de ennek mértéke a vártat kissé meghaladja (éves alapon 0,7 százalékos növekedésre számítottunk csupán). Az első negyedévben a termelési adatok alapján az ipar pozitívan járulhatott hozzá a növekedéshez.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.