BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb csúcson zárt az S&P500 index

Újabb csúcson zárt az S&P500 index, amely ráadásul minden idők legmagasabb értéke is. Ez jó jel a folytatás tekintetében, pedig az amerikai gazdasági adatok vegyesek lettek, de összességében enyhe fellendülést mutatnak. A munkanélküliségi ráta szépen csökken, miközben a foglalkoztatásban még mindig jelentős szerepet játszik az állam. A New York-i beszerzési menedzser index nagyot ugrott, vagyis a város úgy tűnik, hogy méretes léptekkel hagyja maga mögött a recessziós időszakot, hiszen a válság kirobbanása óta mért legmagasabb érték közelébe ugrott, amelyet még 2010-ben mértek – írják az Erste elemzői.

Ennek ellenére Ázsiában vegyes volt a hangulat, s a DAX mozgása is kétesélyes a mai napon. Mindenesetre mi kis emelkedést várunk, s ez igaz a BUX indexre is, amelynek ellenállásként ott van a 200 napos mozgóátlag 18.680 pont környékén, amely limitált, cirka 200 pontos emelkedést „engedélyez”.

USA:

- Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a tengerentúli börzék, az utolsó fél órában gyorsultak be igazán az árfolyamok (Dow 0,19 százalék, Nasdaq 0,39 százalék, S&P500 0,18 százalék).
- A Dow Jones komponensei közül a Hewlett Packard (3 százalék) és a Home Depot (2,2 százalék) lett a nap nyertese.
- A pénteken publikált makroadatok vegyesen alakultak, a nem-mezőgazdasági munkahelyek száma 163 ezerrel bővült júliusban, ezzel csalódást okozva, mert az elemzők 185 ezres számot vártak. A munkanélküliségi ráta viszont ötéves mélypontra került, júliusban 7,4 százalékra csökkent, 0,1 százalékponttal felülteljesítve a várakozást.
- Egy fontosabb makroadat lesz a tengerentúlon: az ISM szolgáltatóipari beszerzési menedzser index júliusi értékét publikálják.

Európa:

- A nyugat-európai börzéken már nem volt felhőtlen a hangulat, lefelé mozdultak az indexek (FTSE100 -0,5 százalék, DAX -0,04 százalék, CAC40 0,08 százalék).

Olaj, arany:

- A WTI ma reggel 107 dollár fölött mozgott. A gyengébb USA növekedési adatok után a mai kínai számok stabilizációról árulkodnak, amelyek támaszt adnak a kőolaj árának. Emellett egyre jobban figyelik a szereplők a kínálat változását: most Líbia volt a figyelem középpontjában, miután az afrikai ország alig exportált júliusban.
- Az arany esetében a piacok a Fed politikájára koncentrálnak, egyelőre nem várható változás a mennyiségi lazítás esetében.

Devizák:

- Pénteken éles fordulatot vett a forint árfolyama. A reggeli órákban még bőven 300 fölött járt a jegyzés, és a napi maximuma a 300,88-as értéket is elérte, azonban napközben erőteljes erősödésnek indult a forint egy technikai szintről, akárcsak június közepén. Ma reggelre az árfolyam egészen 298 környékéig mérséklődött.
- Az EUR/USD árfolyam 1,3207-ról 1,3276-ra emelkedett a pénteki kereskedés során. A devizapár értékét elsősorban a munkaerő-piaci adatok befolyásolták. Hiába csökkent a vártnál nagyobb mértékben a munkanélküliségi ráta, a foglalkoztatottság a vártnál kisebb mértékben növekedett, ezek együttes eredményeként a dollár gyengült az euróval szemben.

Távol-Kelet:

- A Nikkei 1,65 százalékot csökkent, miközben a Shanghai index 0,77 százalékot, a HangSeng index pedig 0,17 százalékot emelkedett.
- Kínában a szolgáltató szektorban a beszerzési menedzser index értéke 53,9-ről 54,1-re emelkedett az állami statisztika szerint, míg a HSBC felmérése szerint az index értéke változatlanul 51,3 pont.

Határidős piacok: Pozitív hangulat uralkodik a határidős piacokon ma reggel.

Vállalati hírek

Az Egis a negyedéves eredmény közzététele után péntek délután elemzői tájékoztatót tartott, ahol az idei pénzügyi évre vonatkozó korábbi 4-6 százalékos bevéli tervet 2-3 százalékra csökkentették. Egyúttal közzétették a 2013/2014-es évre vonatkozó várakozásukat (2-6 százalék). A pénzügyi igazgató elmondta, hogy jövőre 30 millió eurós bevételt várnak a biohasolnó készítményektől a hazai, a cseh, a lengyel, az orosz és a román piacokon. A tervezett oroszországi vállalatfelvásárlásról is még idén hírt kaphatunk.

- A bankszövetség részéről Kovács Levente a hétvégén elmondta: (i) A mentőcsomag csak azokra a devizahitelesekre vonatkozik, akik a jelzáloggal terhelt ingatlanban laknak. (ii) A költségeket az adósnak, a banknak és az államnak közösen kell állnia. (iii) Varga Mihály szavaira hivatkozva hozzátette, hogy a kormány mozgásterét behatárolja a 3 százalékos hiánycél, illetve hogy szeptember 30-ig megállapodásra kell jutniuk a feleknek. A program 1.800 és 3.600 milliárd forint közötti hitelösszeget érinthet, de szerintünk inkább az alsó érték felé közelít majd. A hatás így a korábban becsültnél alacsonyabb lehet, de a részletek hiányában egyelőre nehéz megmondani annak pontos mértékét. A hír nem lesz hatással sem az OTP, sem az FHB árfolyamára.

- A Daimler csoporthoz tartozó Mercedes Benz a Smarttal együtt júliusban 124,5 ezer gépkocsit értékesített, ami 18%-os növekedést jelent az egy évvel korábbi időszakhoz képest, és az eddigi legjobb júliusi adat. Az első hét hónap során összesen 871 ezer gépkocsit értékesítettek, ami 7%-os növekedésnek felel meg. Júliusban is különösen erős növekedés volt tapasztalható Ázsiában, ahol 32,6 ezer gépkocsit adtak el, ami 26,2%-os növekedésnek felel meg. Főként Japán és Kína húzta fel a statisztikát. Júliusban az európai piacokon is növekedést tudott felmutatni a Mercedes. Németországban 6,4%-ot növekedett, míg a kontinens egészét tekintve 12,4%-os növekedést lehetett látni. A kedvező számokhoz nagymértékben hozzájárult az új E osztály kedvező fogadtatása, a Magyarországon gyártott CLA értékesítése. A Mercedes felmérése szerint az A osztály vásárlóinak a fele korábban más gyártótól származó gépkocsit vezetett. Az új S modell az elmúlt két hétben vált elérhetővé Európában így értékesítési számai inkább csak a következő hónapban lesznek mérvadóak.
A Mercedes brazil gyárában a termelés legkésőbb 2015-ben elkezdődhet a C modellel. A termelés évi 20 ezer gépkocsi körül alakulhat. A helyi gyártással a vállalat elkerülheti az import adókat, így jelentős költségmegtakarítást érhet el.

- Nem csak a Mercedesnek sikerült növelnie németországi értékesítéseit, ugyanis az országban értékesített gépkocsik számában 2,1%-os növekedés volt tapasztalható. A BMW 12,5%-ot a Toyota 11,1%-ot az Opel 10,9%-ot növekedett, miközben az Audi értékesítései 10,1%-kal estek vissza.

- Hivatalosan is kinevezték a Siemens új vezérigazgatóját, Mr Kaeser-t, aki korábban a vállalat pénzügyi igazgatója volt. Az új igazgató elmondta, hogy nem tervezi a társaság radikális átszervezését és meglátása szerint nem indokolt jelentős létszámcsökkentést sem végrehajtani.

- A Fitch bejelentette, hogy a Siemens korábbi A+ hitelminősítését stabil kilátások mellett A besorolásra csökkentette. A hitelminősítő a döntést azzal indokolta, hogy a Siemens teljesítménye és pénzügyi helyzete gyengébb, mint az az A+ besoroláshoz szükséges lenne. A döntés valószínűleg összefügg a korábbi profitwarninggal, ami a vezérigazgató menesztését eredményezte.

A Repsol és az Eni mellett a Total is érdeklődik Marathon olajtársaság líbiai érdekeltsége iránt. A múlt héten jelentet meg, hogy a Marathon eladja részesedését a líbiai nemzeti olajtársaságban. A hírek szerint a társaság 2-3 milliárd dollárt kérhet líbiai érdekeltségéért, bár az olajtársaság egyelőre cáfolta az értékesítéssel kapcsolatos sajtóértesüléseket.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.