BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fontos támaszról fordult a DAX

Tegnap az USA-ban pihentek a piacok, eközben a nemzetközi piacokon pozitívra fordult a hangulat. Ez a várakozásoknál jobb makrogazdasági adatoknak és annak köszönhető, hogy Obama a vonakodó képviselőket győzködi jelenleg, hogy szavazzák meg a szíriai beavatkozást. Ráadásul az Egyesült Királyságra is nyomást gyakorol az USA, hogy gondolják újra részvételüket, miközben az angol lakosság egyetért azzal, hogy kimaradjanak ebből a támadásból. Vagyis a beavatkozással kapcsolatban csak egy biztos, mégpedig az, hogy bizonytalan – írják az Erste elemzői.

Így a DAX fontos támaszról (8.100 pont környéki hézag) fordult, és a lefelé hagyott hézagot (8.220 és 8.240 pont között) tegnap betöltötte. Az is fontos, hogy a támaszként szolgáló rést viszont nem töltötte be az árfolyam, így az továbbra is támaszként funkcionál.

Ráadásul a svájci gazdaság is gyorsulást mutat, az első negyedéves 1,7 százalékos GDP bővülés után a második negyedévben 2,5 százalékos növekedést láthattunk a ma reggel megjelent adatok szerint.

Így a nemzetközi piacokon ma emelkedés várható, miközben a BUX rövidtávú technikai korrekciós képet hozott létre azután, hogy tegnap lefordult a 20 és 30 napos mozgóátlagokról. Így kis bizonytalankodás után egy oldalazó mozgást szavaztunk meg a BUX számára a mai napra.

USA:

- Tegnap a munka napját ünnepelték a tengerentúlon, ezért nem volt kereskedés a piacokon.
- A Microsoft háza-tájáról érkezett egy fontos hír, a társaság bejelentette, hogy megvásárolja a Nokia készülék üzletágát 3,79 milliárd euróért és további 1,65 milliárd eurót fizet a szabadalmakért.
- Ma 16 órakor három makroadatot publikálnak a tengerentúlon: az építőipari kiadások júliusi értékét, az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser index augusztusi értékét és az IBD/TIPP gazdasági hangulat index szeptemberi számait.

Európa:

- A nyugat-európai börzék emelkedéssel zárták a tegnapi kereskedést (FTSE100 1,45 százalék, DAX 1,74 százalék, CAC40 1,84 százalék).
- Az előző havi 50,3 pont után a várt 51,3 pont helyett 51,4 pont lett augusztusban az eurózóna feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe. A mutató második hónapja van 50 pont felett.

Olaj, arany:

- Az arany ma reggel 1.391 dolláron állt, míg a WTI 107 dollár körül mozgott. Az arany esetében nem volt jelentős mozgató tényező, míg az amerikai könnyűolaj esetében a piac a szíriai beavatkozás esélyeit elemzi. Obama elnök ugyanis a beavatkozáshoz felhatalmazást kért a Kongresszustól.

Devizák:

- A forint tegnap próbálkozott áttörni a 300-as szintet, egyelőre azonban nem sikerült a szint áttörése, mindössze néhány órát tudott a lélektani határ alatt eltölteni a fizetőeszközünk, de ma reggelre ismét valamivel 300 fölötti árfolyamok tapasztalhatóak.
- További lassú ütemű csökkenés figyelhető meg az EUR/USD árfolyamában. A tegnapi nap során 1,3192-ről 1,3176-ig csökkent az árfolyam, ezzel megközelítve a 200 napos ellenállást, ami 1,3145-nél húzódik.
- Tovább gyengült a jen a dollárral szemben, az USD/JPY árfolyam már 99,6 környékére kúszott fel, megközelítve ezzel a 100-as szintet.

Távol-Kelet:

- A Nikkei 2,9 százalékot, a Hang Seng 1,2 százalékot a Shanghai index 0,7 százalékot emelkedett a mai napon.
- Japánban a monetáris bázis éves növekedése a korábbi 38 százalékról 42 százalékra emelkedett augusztus végére.
- Csökkenést mutatott a kínai szolgáltató szektor PMI értéke, ami 54,1 pontról 53,9 pontra csúszott vissza.
- Ausztráliában változatlanul, és a vártnak megfelelően 2,5 százalék maradt az alapkamat. A kiskereskedelmi forgalom ugyanakkor nem hozta a várt 0,4 százalékos hó/hó alapú bővülést, mindössze 0,1 százalékos növekedés volt tapasztalható.

Határidős piacok: Mind az amerikai, mind az európai határidős indexek a pozitív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

- Csányi Sándor OTP vezér interjút adott az ATV-nek, melynek főbb pontjai a következők:
- A közelmúltbeli részvényeladásai véletlenül estek egybe a devizahiteles mentőcsomagról szóló első hírekkel, de a mentőcsomag ténye felgyorsította az eladásokat. Ez egybevág a Csányi által korábban elmondottakkal.
- A takarékszövetkezeti törvény értelmében az állam később akár el is adhatja a Takarékbankban meglévő részesedését, amire az OTP mindenképpen pályázik majd. Az eladás ténye egyelőre nem merült fel, de a lehetőség elméletileg adott.
- A devizahitelek azonnali forintosítása 950 milliárd forint veszteséget okozna a bankszektornak, ezen belül 300 milliárdot az OTP-nek. Csányi szerint ettől összeomlana a gazdaság. A bankvezér szerint nem a devizahiteleseket kellene megsegíteni, hanem azokat az adósokat, akik bajba kerültek, függetlenül attól, hogy forintban vagy devizában vették fel a hitelt.
Bár részleteket nem ismerünk, úgy véljük, hogy Csányi 180-as svájci frank árfolyammal számolta az azonnali forintosítás veszteségét. Az interjú alapvetően nem tartalmazott újdonságot, az inkább politikai üzenetként értékeljük.

- Az uniós szabályozással összhangban 0,2-0,3 százalékra csökkenhetnek a belföldi kártyás tranzakciókra vonatkozó interchange díjak, vagyis az a díj, amit a bank kereskedőtől a kártyaelfogadásért beszed. Ez szektorszinten 6 milliárd forintos vesztesége okoz a bankoknak, ha változatlanul hagyják a kártyadíjakat. Az interchange díj csökkenéséből eredő veszteségek kompenzálására 500-600 forinttal kellene emelni a kártyadíjat. A hír egyelőre nem lesz hatással a bankpapírokra.

- Az FHB bejelentette, hogy lezárult a Diófa Alapkezelő megvásárlása. A jelzálogbank 290 millió forintot fizetett a 10,4 milliárd forintos nettó eszközértékű társaságért. Így most már alapkezelő cége is van az FHB csoportnak, ami segíti az ügyfelek megtartását, hiszen a lakossági ügyfelek az alacsony kamatok miatt megtakarításaikat a betétek helyett egyre inkább alapokba helyezik. 

- Az E-Star október 3-ra újabb közgyűlést hívott össze a 2012-es éves beszámoló elfogadására. A PSZÁF korábban már megbírságolta a céget, hiszen határidőig nem készült el az auditált kimutatás.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.