A jogegységi tanácsnak állást kell majd foglalnia arról, hogy a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés mint szerződéstípus tisztességtelen-e annak következtében, hogy az árfolyamkockázatot - kedvezőbb kamat ellenében - korlátozás nélkül a fogyasztó viseli.
Továbbá, hogy a pénzügyi intézmény által az árfolyamkockázattal kapcsolatban adott téves - ellentmondásos, hiányos, a valóságnak nem megfelelő - tájékoztatás eredményezheti-e az átláthatóság hiánya következtében a szerződés árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezéseinek tisztességtelenségét.
Dönteni kell majd arról is, hogy az egyoldalú szerződésmódosítást megengedő szerződési feltétel mikor felel meg az átláthatóság követelményének, illetve, hogy a hitel folyósításakor vételi, a törlesztésekor viszont eladási árfolyam alkalmazása tisztességtelen szerződési feltételnek tekintendő-e, és ha igen, annak mi a jogkövetkezménye.
A Kásler-ügyben kedden a Kúria öttagú tanácsa által meghozott határozat miatt a jogegységi tanácsnak döntenie kell egy korábbi elvi határozatként közzétett döntés elvi határozatként való fenntartásáról vagy megszüntetéséről is.
A joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében folytatandó jogegységi eljárásban felvetett problémák a tavaly decemberi devizahitelekkel kapcsolatos jogegységi határozatban el nem döntött, a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések egyes rendelkezéseinek tisztességtelenségével összefüggő kérdések.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.