BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína a külföldi befektetések élmezőnyében

Kína volt a világ harmadik legnagyobb külföldi befektetője 2013-ban, immár a második egymást követő évben - jelenti az Új Kína hírügynökség. A Kína által külföldön végrehajtott közvetlen befektetések összege rekord magasságot, 108 milliárd dollárt ért el, ami 22,8 százalékos növekedést jelez az előző évhez képest. 

A hírről beszámoló BBC News brit tévé emlékeztet arra, hogy vasárnap a kínai kormány jelezte, enyhíteni fogja a külföldön befektetéseket végző kínai vállalatokra vonatkozó szabályokat. Az új szabályok ez év október 6-án lépnek hatályba. A kereskedelmi minisztérium által vasárnap közzétett új előírások azt célozzák, hogy a kínai vállalatok nagyobb szabadsággal rendelkezzenek a külföldi befektetések terén. Jelenleg a kereskedelmi minisztérium engedélye szükséges a 100 millió dollárnál nagyobb összegű külföldi befektetésekhez.

Ám továbbra is a kínai kormány engedélyét kell megszerezni ahhoz, ha egy kínai cég "érzékeny országokban, valamint érzékeny iparágakban" akar külföldi befektetési projekteket megvalósítani. A The Heritage Foundation nevű amerikai szervezet szerint ez év első felében csökkent Kína külföldön megvalósitott befektetéseinek összege Az alap szerint az adat a nagy kinai befektetésekre vonatkozik. A külföldi kínai befektetések népszerű célországai továbbra is Ausztrália, az Egyesült Államok és Kanada, valamint Brazília és Indonézia. A 2005 óta Kína és kínai vállalatok által külföldön megvalósított befektetések fele az energiaszektorban realizálódott. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.