BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bejött a százdolláros mozgalom

A feketék elleni rendőri túlkapások, majd az arra adott, öt fehér rendőr halálát okozó július 8-ai dallasi merénylet az amerikai bankszektorban is éreztette a hatását. Az Egyesült Államokban népszerű Michael Render rapper felhívást intézett a fekete társadalomhoz, hogy megtakarításaiknak egy részét a feketék tulajdonában lévő bankokba vagy hitelszövetkezetekbe vigyék át. A Killer Mike művésznevű atlantai rapper szerint ezzel az esélyek kiegyenlítődését szolgálják, ugyanis ha a fekete bankokban nő a betétek mennyisége, azzal több feketének tudnak hitel nyújtani, növelve az esélyegyenlőséget a pénzügyi szolgáltatások terén. Render a fekete közösség összetartásának erősítését hivatott felhívásával azt a célt tűzte ki, hogy legalább egymillió ember tegyen minimum száz-száz dollárt valamelyik kisebb fekete bankba. Bár konkrét számokat nem szívesen árulnak el, a szervezők szerint a szolidaritási akció sikere minden elképzelést felülmúlt.

Az 54 százalékban feketék lakta Atlantában a feketék által 95 éve alapított Citizens Trust Bank (CTB) egy hét alatt nyolcezer ügyféllel gyarapodott. A 23 fekete bank közül az egyik legnagyobbnak számító CTB mérlegfőösszege 404,5 millió dollár, betétállománya azonban 2011 óta folyamatosan csökkent, márciusban 342,4 millió dollárt tett ki. Cynthia Day, a bank elnök-vezérigazgatója Twitter-üzenetben köszönte meg Michael Rendernek a kezdeményezést, míg helyettese, Frederick Daniels a USA Todaynek azt mondta, hogy valódi „százdolláros” mozgalom bontakozott ki, s ez összehozza az embereket, akik közösen segítenek – a bank révén – azokon, akiknek a számára fontos az amerikai álom megvalósítása.

Az Egyesült Államokban 156 kisebbségi tulajdonban lévő pénzintézet van, közülük 23 a feketéké. Indiánok, spanyol ajkúak, kínaiak, koreaiak is rendelkeznek saját bankokkal, de számos női hitelintézet is színesíti a palettát. Bár a kisebbségi tulajdonban lévő bankok elsősorban a helyi közösségek életében játszanak fontos szerepet, azért nem mondható csekélynek a rájuk bízott 131 milliárd dolláros vagyon sem.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.