Az utóbbi években kifejezetten nehéz helyzetbe kerültek az európai kiskereskedelmi láncok, hipermarketek: a megváltozott fogyasztói szokások és az Amazon képében megjelenő mindenható konkurencia alapjaiban csökkentette a befektetői bizalmat. Nem volt kivétel ez alól a francia Rallye szupermarket-hálózat sem, ami magával hozta mind a részvényei, mind a kötvényei mélyrepülését, így a menedzsment kényszerhelyzetbe került, valami igazán fajsúlyosat kellett letennie az asztalra.
Kissé szokatlan, hogy egy nagy francia cég egyik pillanatról a másikra képes felszállni a leginnovatívabb vonatra, mégis ez történt: a tulajdonában lévő Casino Guichard Perrachon SA egy pillanat alatt megállapodott az Amazonnal Monoprix üzletláncának online értékesítéséről. Jellemzően az ilyen tárgyalások máshol évekbe telnek, itt azonban közel volt a veszély, gyorsan kellett cselekedni.
S ha ez nem lett volna elég, még egy grandiózus lépést is bejelentett: szövetséget köt a beszerzés terén a hazánkban sem ismeretlen Auchan csoporttal, ami további felminősítéseket is hozhat, és egyértelműen pozitív visszhangra talált a piacon.
A Rallye likvidnek minősíthető kötvényei közül ezek után a legvonzóbb a 2023-as lejáratú, 4,371 százalékos fix kamatozású, visszahívható kötvény, amelyet kevesebb mint egy éve bocsátottak ki névértéken, de a híreket megelőzően már csak 94 százalék körül jegyeztek.
Ma 96,8 százalék, ami ötéves időtávban 5 százalék körüli hozamot jelent. A visszahívás inkább képletesnek mondható, a lejárat előtti három hónapban van joga a kibocsátónak névértéken élni vele. Ha a piac végleg elhiszi, hogy a szövetség valós megtakarítást és jelentős profitot hoz, a kötvény könnyen ismét névérték fölött találhatja magát, így akár egy rövidebb befektetési periódusra is hozhat értelmezhető hozamot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.