BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Enyhe emelkedéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 133,14 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 36 818,93 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 5,8 milliárd forint volt, a vezető részvények, az OTP kivételével, erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta, egész Európában jó volt a hangulat, szinte mindenhol pluszokat lehetett látni. Az amerikai piacokon is enyhe pluszok vannak, ami az S&P 500 és a Nasdaq-index esetében újabb történelmi csúcsot jelent. Hozzátette, a magyar tőzsde is jól szerepelt, a legjobban a Mol teljesített, 0,77 százalékos emelkedéssel. A BÉT-en azonban még mindig alacsony a forgalom, még ahhoz képest is, hogy nyár van – mondta az üzletkötő.

  • A Mol 22 forinttal, 0,77 százalékkal, 2880 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára nem változott, 10 200 forintot ért, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,12 százalékkal, 404 forintra nőtt, forgalma 164,8 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,47 százalékkal, 5380 forintra emelkedett, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3688,51 ponton zárt kedden, ez 1,67 pontos, 0,05 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.