BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra is a Mol és a Richter számít favoritnak

A vezető részvények közül a Molt érdemes kiemelni, de a Richter árfolyammozgása is kedvező képet rajzol.

A BUX index jól teljesített a múlt héten, ami elsősorban a Mol és a Richter felértékelődésének tulajdonítható, de pénteken magára talált végre az OTP is. A BUX grafikonján 37 300 pontnál van a következő meghatározó ellenállási szint, ahol elakadhat az emelkedő hullám, támaszként a 35 500 pontos szintet lehet megjelölni. A következő hetekben erre a két értékre érdemes figyelni, hiszen bármelyik át- vagy letörése további jelentős teret nyithat meg az adott irányba.

A vezető részvények közül mindenképpen a Molt érdemes most kiemelni, az árfolyam a múlt héten sikeresen rugaszkodott el a feketével jelzett 200 napos mozgóátlagtól, és lendületes emelkedéssel folytatta útját a 3000 forintos szint felé, amelyet hamarosan elérhet.

A zöld emelkedő trendcsatorna felső trendvonala 3030 forintnál található, ez az első fontosabb technikai ellenállási szint. Ezt követően a negatív korrekciós hullámokban továbbra is érdemes lehet a vételi lehetőségeket keresni, hiszen amíg él az emelkedő trend, folytatódhat a pozitív irányú mozgás, és végül visszatölthető lehet a január végén hagyott rés 3090 és 3098 forint között.

Az OTP jegyzése igen bizonytalanul mozgott a múlt héten, de pénteken intenzív pozitív korrekció indult, az árfolyam megpróbál visszakerülni egy korábbi emelkedő trendcsatornába: ezt 10 000 forint feletti zárásnál tenné meg. Ez esetben némileg javulna a technikai kép, az RSI- és az MACD-indikátor is közel kerülhetne egy vételi jelzéshez. A volatilitás ugyanakkor továbbra is viszonylag magas maradhat.

Az igazán fontos ellenállási zóna 10 100–10 231 forint között található, ahol a 30 és az 50 napos mozgóátlag, valamint egy fontos Fibonacci-szint is húzódik.

A Richter árfolyammozgása továbbra is kedvező képet rajzol, a múlt héten folytatódott az emelkedés, a jegyzés hamarosan elérheti a 30 napos mozgóátlagot. Ez pillanatnyilag 5252 forintnál húzódik, és ha a későbbiekben sikerül áttörni, az 5300–5400 forintos tartományba kerülhet. A technikai kép alapján továbbra is emelkedésre számítunk, a kedvező képet erősíti az MACD- és az RSI-indikátor vételi jelzése is.

Izgalmas lehet a következő napokban a Magyar Telekom mozgása, mivel meghatározó szint közelében egyensúlyoz az árfolyama. Nem érkeztek túl jó hírek az utóbbi időben, ezért a jegyzés benézett a 400 forintos szint alá, de egyelőre nem szignifikáns a letörés.

A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatja

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.