BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erős emelkedő trend látható az OTP grafikonján

Amíg a tengerentúli és a nyugat-európai börzék látványos mélyrepüléseken mentek keresztül az elmúlt hetekben, a BUX csupán néhány százalékkal került lejjebb.

Amíg a tengerentúli és a nyugat-európai börzék látványos mélyrepüléseken mentek keresztül az elmúlt hetekben, a hazai börze indexe, a BUX csupán néhány százalékkal került lejjebb. Az esés valójában korrekciós mozgás volt a pesti tőzsdén, miután november során nagyot ralizott a BUX árfolyama. A múlt héten sikerült ismét emelkedő irányba fordulnia a BUX-nak, első körben folytatódhat az emelkedés a 41 000 pontnál húzódó lokális csúcsig, felette pedig már a 41 609 pontnál húzódó történelmi maximumot is elérheti az árfolyam.

Az OTP-ben a november hozott egy nagyobb emelkedést, majd sávozni kezdett az árfolyam 11 200 és 11 850 forint között. A múlt hét során a sáv aljáról pattant vissza az árfolyam, és hamarosan visszatesztelheti a 11 850 forintos szintet. Az OTP-ben erős emelkedő trend látható, ezért a sávból nagyobb valószínűséggel törhet ki felfelé a kurzus, amely egyben történelmi maximum is lenne, illetve nagy tere nyílna a további emelkedésnek.

Az OTP árfolyamának alakulása

Továbbra is stabil emelkedő trend jellemzi a Mol árfolyamát, de pillanatnyilag egy korrekciós fázisban mozog az árfolyam. A novemberi emelkedés során 3205 forintig kapaszkodott a jegyzés, ahonnan korrekció kezdődött, 3050 forintig. Erről a szintről már sikerült visszapattannia a kurzusnak, és ismét célba veheti a 3205 forintnál található lokális csúcsot. Ennek áttörése esetén pedig a 3350 forintnál húzódó ellenállás irányába indulhat el a kurzus. A november vége emelkedést hozott a Richterben, 5760 forintig sikerült felkapaszkodnia a kurzusnak, ami több mint fél éve nem látott csúcs volt. Innen indult a korrekció 5400 forintig, majd az év eleje ismét emelkedést hozott. A szeptember óta látható mozgás jellemzője, hogy egyre magasabb csúcs- és mélypontok rajzolódtak ki a grafikonon – ez az emelkedő trend jellemzője –, és ez a mintázat folytatódik most is. Rövid távon folytatódhat az emelkedés az 5760 forintos ellenállásig, amelynek áttörése esetén 5830 forintig kapaszkodhat tovább a kurzus.

A teljes cikk a Világgazdaság hétfői számában olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.