A londoni FTSE-100 mutató 0,45 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,57 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,80 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 0,47 százalékkal, Madridban pedig 0,91 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,90 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,86 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,07 százalékkal csökkent.
Theresa May brit miniszterelnök szerdán hivatalosan kezdeményezte az Európai Uniónál a brit EU-tagság jövő pénteken esedékes megszűnésének (Brexit) elhalasztását június 30-áig. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke lehetségesnek nevezte a Brexit rövid távú halasztását, de kijelentette, ehhez a londoni parlamentnek el kell fogadnia az EU-val elért megállapodást, amelynek újratárgyalását kizárta.
A brit törvényhozás azonban eddig kétszer – jelenlegi formájában múlt kedden – nagy többséggel elvetette a kilépésről szóló megállapodást.
A befektetők óvatosak amiatt is, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága – kétnapos ülését lezárva közép-európai idő szerint este hét órakor teszi közzé – döntéseit és előrejelzését. A piacok biztosra veszik, hogy ezúttal nem lesz kamatemelés, a kulcskérdés csak az, hogy milyen irányt valószínűsítenek a döntéshozók az idei és a jövőre évre.
Felborzolta a kedélyeket és majdnem 2,5 százalékos mínuszba taszította az európai autógyártókat az a sajtóértesülés, miszerint az Egyesült Államokat aggasztja, hogy Kína elutasítani látszik a kétoldalú kereskedelmi tárgyalásokon napirendre került amerikai követeléseket. Az amerikai delegáció vezetői, Robert Lighthizer kereskedelmi főképviselő és Steven Mnuchin pénzügyminiszter, a jövő héten Pekingbe utaznak, hogy egyeztessenek Liu He kínai miniszterelnök-helyettessel.
A vállalatokat tekintve a Bayer német vegy- és gyógyszeripari konszern zuhanórepülésre váltott a frankfurti tőzsdén arra a hírre, hogy amerikai leányvállalata, a Monsanto Roundup nevű gyomirtójáról újabb amerikai bíróság mondta ki, hogy rákkeltő hatású az emberre nézve. A Bayer 10,09 százalékos mínuszban zárt, de napi mélypontján 13,20 százalékos veszteségben, 60,5 eurós áron forgott.
A BMW német autógyártó közel 5 százalékos mínuszban zárt a kereskedést, miután bejelentette, hogy a nyereség további csökkenésére számít az idén, és 12 milliárd eurós költségcsökkentési tervet hajt végre a következő négy évben a nagy volumenű beruházások és az árfolyamhatások ellensúlyozására.
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,70 százalékos, az S&P 500-as index 0,59 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,53 százalékos mínuszban állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A legközelebbi, májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,83 százalékos pluszban, 68,17 dolláron, a WTI pedig 1,11 százalékos nyereségben, 59,95 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,44 százalékkal 1300,80 dollárra esett.
Egy euróért 1,1351 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,02 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,81 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 41 964,35 ponton zárt szerdán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.