A részvénypiac múlt heti forgalma 32,21 milliárd forint volt az előző heti 79,06 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. Hétfőn egész Európában kedvezőtlen volt a befektetői hangulat, ennek hatására a BUX index is eséssel zárt. A vezető részvények közül az OTP, a Mol és a Richter is gyengült, csak a Magyar Telekom tudott emelkedni.
Kedden délutánra megérkeztek a vevők, a BUX felülteljesített a főbb európai, illetve a régiós tőzsdeindexekhez képest. A legjobb teljesítményt a Mol nyújtotta, miután megjelent a hír, hogy a vállalat részt vesz a Magyarország és Szerbia közötti olajvezeték építésében. Az OTP a gyenge kezdés után pluszba került, a Richter és a Magyar Telekom árfolyama viszont csökkent.
Szerdán szintén a vevők kerekedtek felül a nap végére, alacsony forgalom mellett, de emelkedett a BUX. A vezető részvények közül az OTP, a Mol és a Richter is erősödött, a Magyar Telekom gyengült. Csütörtökön kis emelkedéssel is a jobban teljesítő részvénypiacok közé került a magyar tőzsde, az OTP és a Richter pluszban, a Mol és a Magyar Telekom mínuszban zárt. Pénteken szinte egész nap mínuszban járt a BUX, a budapesti piac összhangban mozgott az európaiakkal. Az amerikai tőzsdenyitás után viszont általános korrekció indult, így nem sokkal a zárás előtt megfordult a hangulat a magyar tőzsdén. A kereskedés végére a BUX átlagos forgalom mellett felülteljesített a főbb európai indexekhez képest, a vezető részvények erősödtek.
A héten a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 1,96 százalékkal a Mol erősödött, a papír 3018 forinton zárt pénteken, 7,36 milliárd forintos heti forgalom mellett. A Richter árfolyama 0,65 százalékkal emelkedett a héten, pénteken a részvény 8455 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 7,17 milliárd forint volt. Az OTP 0,46 százalékkal gyengült, a héten a részvény 15,46 milliárd forintos forgalmat ért el, a hét utolsó kereskedési napján 12 025 forinton zárt.
A héten a Magyar Telekom árfolyama 1,10 százalékkal csökkent, pénteken a papír 405,5 forinton zárt, heti forgalma 563,3 millió forint volt. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3501,42 ponton zárt a héten, ami 80,61 ponttal, 2,36 százalékkal magasabb az előző hetinél.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.