BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Valóságos mészárlás tört ki a BÉT-en, kíméletlenül megrángatták a Richtert és a Molt

A pesti tőzsde nagyjai kivétel nélkül pirosban zárták a napot, az átfogó szakadásból az OTP jött ki a legjobban. A BÉT-en túl Nyugaton is rossz a hangulat, de a forintot kell igazán félteni.

Kíméletlenül megrángatták a befektetők a pesti tőzsdét szerdán, a BÉT blue chipjeinek mindegyike jelentős mínuszban zárta a napot. A BUX index 1,52 százalékos gödörben fejezte be a napot, a parkett forgalma átlag alatti 8,5 milliárd forint volt.

BÉT
Szakadnak a BÉT nagyjai, lélektani határ felett a forint / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Szakad a BÉT, pirosban a nyugati tőzsdék

A nap során a legrövidebbet a Richter részvényei húzták, a gyógyszeripari cég papírjai 3,57 százalékkal kerültek lejjebb zárásra, így ismét 11 ezer forint alá csúszott a kurzus, mely 10 820 forinton állt a gongszó érkeztekor. A Richter forgalma saját átlagánál valamivel magasabb, 2,3 milliárd forint volt.

Gyenge napja volt az Molnak is, az olajipari cég papírjai 1,57 százalékkal 2638 forintig estek a zárás előtt, 1,1 milliárd forintos forgalom mellett. Hasonlóan rosszul teljesített a Magyar Telekom is, melynek árfolyama 0,95 százalékkal 1038 forintig süllyedt, 388 milliós érdeklődésben.

A legkisebb mínusszal az OTP befektetői úszták meg a napot, 

a bankpapír 0,43 százalékkal 18 465 forintig esett a nap végére, 3,8 milliárd forintos forgalom mellett.

A befektetői hangulat a nemzetközi piacokon valamivel jobb volt, mint itthon, de az európai piacok többsége így is a mínuszos zárás felé menetel. A DAX 0,33 százalékos, a CAC 0,2 százalékos, az EuroStoxx mutató pedig 0,01 százalékos pirosban jár jelenleg, míg Amerika minimális pluszban nyitott a geopolitikai feszültségek fokozódásának hírére.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

A forintnak a blue chipekhez hasonlóan rossz napja van, az euróval szemben a kurzus átlépte a 400-as szintet, és 0,65 százalékkal egészen 400,8-ig szakadt, a dollárral szemben pedig még ennél is nagyobb, 0,95 százalékos a napi mínusz, 363-on adják jelenleg a zöldhasú egységét.

A hazai deviza fékevesztett szakadása mögött elsősorban szintén az egyre csak fokozódó közel-keleti feszültség áll, ami a dollár háza tájára hajtotta a befektetőket, akik menedéket keresnek a bizonytalanság árnyékában – a rizikó-minimalizálás egyik legnagyobb vesztesei pedig tankönyv szerint a feltörekvő piaci devizák, köztük a forint, lettek. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.