BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy lehetőség előtt áll a TAO-generáció

Eddig 200 milliárd forint került az amatőr és hivatalos klubokhoz a TAO-rendszeren keresztül, érdemben segítve az utánpótlásképzést.

Sok múlik azon, hogyan menedzselik a következő négy-öt évben az U17-es labdarúgó-Európa-bajnokságon ötödik, ezáltal a korosztályos világbajnokságra is kijutó magyar válogatott tagjait, de a lehetőségeiket alapvetően határozza meg, hogy milyen minőségű képzést kaptak nyolc és 12 éves koruk között

– mondta a Világgazdaságnak Szabados Gábor sportközgazdász.

Forrás: AFP

Az írországi tornán elért siker a szakember szerint összefüggésbe hozható a társaságiadó-kedvezmény rendszerével (TAO), hiszen a 2002-es korosztály fejlődését érdemben segíthette a 2011-ben felállt sportfinanszírozási csatorna, amelyen keresztül már több mint 200 milliárd forint került az amatőr és a hivatásos klubokhoz. Jelzésértékű, hogy a már felhasznált TAO-források felét infrastruktúra-fejlesztésre, 46 százalékát pedig utánpótlás-nevelésre költötték, és csak az összeg 4 százalékát fordították egyéb célokra, például képzési költségekre vagy nem utánpótlás-neveléssel kapcsolatos személyi kiadásokra.

Az utánpótlásképzés hatékonyságát azonban nem a korosztályos tornákon elért eredmények minősítik, hanem az, hogy a tehetséges fiatalok közül végül hány jut el felnőttként a magyar élvonalig vagy a hazainál erősebb bajnokságba, s lesz ezáltal az A válogatottnak is hasznos tagja – húzta alá Szabados Gábor.

A teljes cikk a Világgazdaság keddi számában olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.