A győzelem kötelez(ne)

Ezekben a napokban két összeurópai projekt is – kis túlzással – lázban tartja a hazai tudományos élet szereplőit.

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EITI) esetében egy hosszú menetelés érhet véget akár már ma (de legkésőbb holnap), amikor is eldőlhet, hogy Budapestre kerül-e az intézet központja. A másik, az Európai Neutronkutató Központ (ESS) esetében a tulajdonképpeni menetelés még éppen csak megkezdődött: a világ második ilyen jellegű – békés célokat szolgáló – neutronközpontját majdan befogadó színhelyről a tervek szerint az év végén dönthetnek. A magyarok Debrecen mellett lobbiznak – egyébként örvendetesen példamutató összefogással.

Sok közös van a két projektben. Mindegyik komoly európai összefogással fog megvalósulni, s azon belül is az unió, a jelentkező ország kormányzata, a tudóstársadalom és az üzleti körök aktív részvételével, hozzájárulásával. Az is közös bennük, hogy az az ország, amely elnyeri akár az egyiket, akár a másikat, jól fog járni.

A k+f tevékenység előre kiszámítható felpezsdülésétől kezdve a presztízs- és versenyképesség-javuláson, az új befektetések vonzásán át egészen addig, hogy a befogadó országra mint a tudományos-kutatói élet egyik központjára tekintenek a jövőben.

Ám nem csak dicsőséggel járna, ha Magyarországnak sikerül(ne) elnyerni e két projektet (vagy akár csak az egyiket). Lépéseket kellene majd tenni azért, hogy a tudomány ismét elnyerje méltó rangját – s nem csak szavakban. Bővíteni kellene a kézzelfogható támogatások, ösztönzők körét és nagyságrendjét, jócskán emelni a GDP-arányos ráfordításokat, minimum az uniós átlag szintjére. Ez persze nem csupán az üzleti körök feladata, hanem a mindenkori kormányzat kötelessége is. Ezzel is jár az esetleges győzelem.