Terített asztal és fogyókúra

Mit szólnak az önkormányzati vezetők, hogy már a kinevezése előtt világossá tette, a konvergenciaprogram miatt ön sem tud több pénzt adni a településeknek, megyéknek?

Azok – s ők vannak jelentős többségben –, akik ismerik a költségvetés helyzetét, az önkormányzati támogatási rendszer lehetőségeit, reálisan nem számítottak arra, hogy nőhet a támogatás. Így nem érte őket váratlanul.

Ám az önkormányzatok eladósodottsága miatt mégis mielőbbi intézkedésre van szükség.

Jelenleg az önkormányzatok hitelállománya meghaladja a 800 milliárd forintot. Ebből 490 milliárd a rövid és hosszú lejáratú hitel, amelynek az emelkedése érdekesen alakult az elmúlt három évben: míg 2005-ben 25, 2006-ban 37, tavaly már csak 6 százalékos volt. A múlt évi jelentős mérséklődésnek több oka van. Az önkormányzatok mozgósították belső tartalékaikat, illetve elérték a jogszabályokban megállapított hitelfelvételi plafont. Továbbá kötvényt bocsátottak ki, s ebből finanszírozták azokat a fejlesztéseiket – olykor sajnos a működésüket is –, amelyekre korábban hitelből jutott pénz. Míg 2006 végén a kötvényből származó forrás 27 milliárdnyi volt, az elmúlt év végén meghaladta a 200 milliárdot, 2008 első öt hónapjában pedig további 100 milliárddal nőtt. A kötvénykibocsátás azonban nem minden településtípusra jellemző. Az önkormányzatok mindössze hat százaléka – főleg megyék, megyei jogú városok és kisvárosok – élt ezzel a lehetőséggel. Az ebből származó pénz háromnegyedét tartalékba helyezték. Mégis veszélyes ez a helyzet, mert költekezésre csábít, terített asztal mellett ugyanis kegyetlenül nehéz fogyókúrázni.

Ám sokan úgy gondolják, most álljon pénz a házhoz, hiszen mire vissza kell fizetni, már lehet, hogy nem is ők lesznek hatalmon.

Többéves moratórium van a tőke-viszszafizetés megkezdésére, így valóban nagyfokú önmérsékletre és felelősségtudatra van szükség. A testületek jelentős többsége rendelkezik ezzel, s nem az „utánam az özönvíz” politikáját folytatják. Már csak azért sem, mert ha újraválasztják őket, később is az ő nyakukba szakadna a törlesztés gondja.

De gyakran az is gondot jelent, hogy a települések presztízsberuházásokra költik a hitelből, kötvénykibocsátásból származó pénzt, fontosabb számukra, hogyan néz ki a főtér, minthogy ésszerű, gazdaságos fejlesztésekbe fogjanak.

Előfordul, ám az is gond, hogy gyakran nem mérik fel, a beruházások döntő többsége az elkészülte után is viszi a pénzt, hiszen az intézmény működtetése többletforrást igényel. S nem egy példa van arra is, hogy a működéstől vonják el a saját erőhöz szükséges forrást, hogy pályázni tudjanak. Szintén komoly problémát okoz, ha 100 százalékban hitelből, illetve kötvényből finanszírozzák a fejlesztéseiket.

Hónapok óta készül az önkormányzatok hitelfelvételét korlátozó jogszabály. Mikor lesz ebből törvény?

A szabályozás ma sem hiányzik, hiszen az önkormányzati törvény részben foglalkozik ezekkel a kérdésekkel is. A módosításokkal alapvető változásokat szeretnénk elérni. Elkülönítenénk a fejlesztési és működési kötelezettségvállalást. Az előbbinél be szeretnénk vezetni az úgynevezett „adósságkorlátot”. Ennek lényege, hogy nem csupán a saját bevételekhez viszonyítaná a hitelfelvételt, hanem szélesebb körben venné figyelembe az önkormányzat hitelképességét. Új elem lenne az is, hogy közzé kellene tenni az éves kötelezettségvállalást. Mindezek életbelépésére csak úgy van lehetőség, ha az önkormányzati törvény módosítását a parlament kétharmados többséggel elfogadja.

Legalább ilyen fajsúlyos kérdés: megye vagy régió? Ön azt mondja, is-is. Ezt hogyan képzeli?

Nem lehet alternatíva, hogy a megyéket meg kell szüntetni. Ugyanakkor nagy vita folyik arról, mi legyen a választott önkormányzati középszint. Jelenleg hatásköri, forráselosztási szempontból gyenge megyék működnek. Annak nincs sok értelme – valójában centralizációt jelentene –, ha ugyanilyen erősségű, csak méretben különböző regionális önkormányzatokat hoznánk létre. Ez utóbbiaknak akkor lenne létjogosultsága, ha az állam, a kormány felülről lebontott feladat- és hatásköröket, forrásokat adna a régióknak, akár adókivetési jogot is – ekkor beszélhetnénk decentralizációról. Ám a választott régiókat megalapozó jogszabályalkotásnak ebben a parlamenti ciklusban gyakorlatilag semmi esélye, hiszen ehhez az Alkotmányt és kétharmados törvényeket kellene megváltoztatni. Az ellenzék viszont erre nem hajlandó. A választott megyei önkormányzatok mellett jól működnek regionális formában a dekoncentrált állami szervek: egyebek között az adóhivatalok, a munkafelügyelőségek.

Az ellenzék állítja, az ő ellenkezésük miatt a kormány bosszúból kivérezteti a döntően fideszes vezetésű megyéket. Egyetért ezzel?

Nem. Az viszont tény, nehéz pénzügyi helyzetben vannak. Míg az önkormányzatok hitelállománya tavaly átlagban hat százalékkal nőtt, a megyék esetében 39-cel, s a kötvénykibocsátás mértéke is magas náluk. Eladósodásukkal a saját sírjukat ássák, ha nem tudják visszafizetni a hitelüket. Akkor pedig vagy az államnak kell konszolidálni, vagy a régiók irányába mozdítja el őket a gazdasági kényszer. Az első megoldásnak, a konszolidációnak kicsi a realitása, így marad az utóbbi. Ám hogy ez miként zajlik le, az kiszámíthatatlan.

Ezzel szemben sikertörténetnek tartják a kistérségi társulásokat. Ön szerencsésnek tartaná, ha ezek létrehozása kötelező lenne?

Nem tartom összeegyeztethetőnek a kötelező formulákat az önkormányzatiság eszméjével, önrendelkezési jogával. Az más kérdés, hogy vannak olyan pénzügyi ösztönző rendszerek, amelyek arra sarkallják a településeket, fogjanak össze, mert így hatékonyabban tudják ellátni a feladataikat. S a jövőben is többlettámogatásra számíthatnak azok, akik együttműködnek.

S miként vélekedik azokról a felvetésekről, hogy a települési önkormányzatok számát csökkenteni kellene, mondván, túl drága és nem elég hatékony a mostani rendszer?

El a kezekkel az önkormányzatoktól! Éppen a Világgazdaság minapi cikkéből derül ki, téves az az állítás, hogy Európát tekintve hazánkban kiugróan sok a települési önkormányzat. Egyes, hasonló népességű országokban még a miénknél is több van. Az pedig, hogy sokba kerül a rendszer fenntartása, megítélés kérdése. Ám ha csökkentenénk a települési önkormányzatok számát, attól még nem lenne olcsóbb. Ez ugyanis a kisebb falvakat érintené, ám ezekben többnyire társadalmi megbízatású polgármesterek dolgoznak. Az alig pár fős képviselő-testületek tagjai pedig kevés tiszteletdíjat kapnak, vagy egyáltalán nem veszik fel a pénzt. Ráadásul az önkormányzatok esetleges összeolvadása esetén minden faluból kellene az összevont képviselő-testületekbe képviselőket választani, akik a nagyobb településen magasabb tiszteletdíjra tarthatnának igényt. Arról gondolkodunk, hogy talán kevesebb önkormányzati képviselő is el tudná látni a feladatot. A húsz százalék körüli csökkentéssel az önkormányzati érdekszövetségek is egyetértenek. Spórolni leginkább a polgármesteri hivatalokon lehet. Annak valóban nincs értelme, hogy a legkisebb településeken is működjenek hivatalok. Nehéz elég és jól képzett szakembert találni. Néhány ügyfajtából olyan kevés van, hogy kár is lenne erre külön munkatársat foglalkoztatni. Az egy-egy körjegyzőségbe tartozó települések számát is növelni kellene. Az pedig nem ellenérv, hogy így az állampolgárok nehezen jutnak el a hivatalokba, hiszen a falugondnoki buszokon embereket is lehet szállítani.

A Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fórumán zajló munka alig kap nyilvánosságot. Miért?

Folyamatos az egyeztetés, eredményeket is értünk el az elmúlt hetekben. A képviselő-testületi létszámcsökkentés mellett például egyetértettünk abban, meg kell erősíteni a polgármesterek hatáskörét, s módosítani kell az alpolgármesterek jogállását is. Az ülések azért nem nyilvánosak, mert jobban érvényesülhet a szakmaiság, ha a viták nem a nyilvánossága előtt zajlanak.

Milyen a viszonya az önkormányzati érdekszövetségek vezetőivel, hiszen jelentős részük az ellenzéki pártok tagja?

Mindenkivel párbeszédre törekszem, de a megyei önkormányzatokkal és a megyei jogú városokat képviselő szervezetek vezetőivel nehezebben tudunk zöld ágra vergődni, a velük való tárgyalások sokkal több előkészületet, igényelnek. Azokkal az érdekszövetségekkel könnyebb megegyezésre jutni, amelyek politikailag színesebbek, illetve a kisebb települések szövetségeivel, ahol többnyire függetlenek a politikusok.

Történtek fejlemények azóta, hogy utódja, a Somogy Megyei Közgyűlés mostani elnöke többek között azzal gyanúsította meg önt, hogy korábban, a megye irányítójaként megbízási szerződéseket kötött olyanokkal, akik nem végeztek tényleges munkát, s a kifizetett pénz egy része a Somogyért Egyesületnél kötött ki?

Ez minden alapot nélkülöző boszorkányüldözés. Gondolom, senkit nem érdekelne, ha nem lennék miniszter. Úgy tudom, ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás – a nevem eddig fel sem merült. Az ügyek többségében nekem nem is volt hatásköröm. Így kijelenthetem, a támadóim által megfogalmazott vádaskodások és a valóság között hatalmas szakadék tátong. Remélem, rövid időn belül az erre hivatott szervek megállapításai engem igazolnak.

Mit vár a sportot felügyelő tárca vezetőjeként, illetve az egyik versenyző apjaként az olimpiától?

Abban reménykedem, tiszta versenyeket látunk majd, és jól felkészült sportolóink legalább öt arany, valamint öszszesen 10-12 ezüst- és bronzérmet szereznek. Leila lányomtól – aki öttusában saját jogán vívta ki az indulás lehetőségét – tisztességes helytállást várok. Arra van reális esélye, hogy a középmezőnyben végezzen. De én lennék a legboldogabb, ha még ennél is jobb helyezést érne el, remélhetőleg örömet szerezve ezzel sok-sok honfitársamnak is.

1972–73 között egy mezőgazdasági termelőszövetkezetben dolgozott, ezt követően 1985-ig a KISZ és az MSZMP megyei és központi apparátusaiban tevékenykedett.

1986–90 között a Somogy Megyei Tanács elnöke, 1990–94, illetve 1998–2006 között a megyei közgyűlés elnöke volt, 1994-től 98-ig pedig egy gazdasági tanácsadó iroda ügyvezetője.

2006-tól a Somogyért Egyesület parlamenti képviselője függetlenként, 2008. május 15-től önkormányzati miniszter.

Felesége tanítónő, illetve városi önkormányzati képviselő. Három gyermeke és három unokája van.

1972–73 között egy mezőgazdasági termelőszövetkezetben dolgozott, ezt követően 1985-ig a KISZ és az MSZMP megyei és központi apparátusaiban tevékenykedett.

1986–90 között a Somogy Megyei Tanács elnöke, 1990–94, illetve 1998–2006 között a megyei közgyűlés elnöke volt, 1994-től 98-ig pedig egy gazdasági tanácsadó iroda ügyvezetője.

2006-tól a Somogyért Egyesület parlamenti képviselője függetlenként, 2008. május 15-től önkormányzati miniszter.

Felesége tanítónő, illetve városi önkormányzati képviselő. Három gyermeke és három unokája van.-->