Mutyialagút

Az elbeszélések szerint igencsak feldúltan hagyta itt Magyarországot az a japán vállalat, amely 2005 végén alulmaradt a négyes metró alagúfúrására kiírt tenderen. A Taisei ugyan ötmilliárd forinttal olcsóbban vállalta volna a munkát, de kizárták a pályázatból. Az ok röviden: a bírálók szerint a Betonút nem lehetett volna 10 százalékot meghaladó alvállalkozója a japán cégnek, mert a közbeszerzési törvény kizárja, hogy ugyanabban az eljárásban egy ajánlattevő más ajánlattevővel összeállva ilyet tegyen. Egy apró körülmény „kerülte el” a döntéshozók figyelmét: a Betonút nem volt ajánlattevő, csupán a részvételi szakaszban vett részt. A Taisei ugyan még a közbeszerzési döntőbizottsághoz fordult, de annak jóváhagyása után már nem akart perre menni: inkább levonta a tanulságokat és távozott.

Ha csak egy durcás japán vállalatról és ötmilliárdról lenne szó, akár vállat is rándíthatnánk (mi nem tesszük). De hol tart több mint három évvel később az építkezés? Az akkori nyertes, a Bamco konzorcium – amelynek tagja a francia Vinci, a Strabag német és osztrák cége, valamint a magyar Hídépítő – azt vállalta, hogy 53 milliárd forintért 134 hét, azaz kevesebb mint három év alatt elér az Etele tértől a Keleti pályaudvarig. A fúrás most a Gellért térnél tart, a Bamco pedig 35 milliárdot (!) követel a pluszmunkákra. Igazából sem a megrendelőnek, sem a kivitelezőnek nem érdeke a per, illetve új közbeszerzési eljárás kiírása, így – ahogy az várható volt – az odamondogatások ellenére az építkezés folytatódik. A most felkért független döntőbizottság majd várhatóan megítél párat a 35 milliárdból a Bamcónak, a BKV és a főváros meg azt kommunikálhatja, hogy sikeresen megvédte az adófizetők pénzét. Egyszer pedig a metró is elkészül majd.

A japánok tényleg jobban tették, hogy hazamentek. Más kultúra, úgysem érthetik meg azt, ami itt folyik.