Búcsú egy parlamenttől

A Szonda-Ipsos a múlt héten tett közzé felmérést arról, hogy a magyar választók harmada készül csak szavazni júniusban. Vélelmezhető, hogy közülük is a nagy többség nem azért, hogy az ország európai szintű képviseletét befolyásolja, hanem hogy az elmúlt évek belpolitikai válságára végre voksokkal reagáljon (akármelyik oldal javára teszi is ezt). Mindez újólag megerősíti, hogy a közvélemény nagyobbik fele mit sem tud az Európai Parlament működéséről, tehát nem is tekinti sajátjának. Pedig már csak önérdekből sem ártana többet foglalkoznia vele, hiszen nem teljesen mindegy, kik szólalnak meg a magyar társadalom nevében.

Tény, hogy az európai uniós jogszabályok legalább 90 százaléka egyszerűen nem születhet meg, ha az EP többsége nem akarja. Persze ahhoz, hogy ennek súlyát értékelni lehessen, annak is tudatosulnia kellene: az említett EU-jogszabályok nem az európai bürokraták életét hivatottak formálni, hanem tagországi, nemzeti törvények lesznek belőlük. Az unió nem „magának” csinál törvényeket, mivel olyan, hogy „magában lévő EU”, nincs. Uniót formáló tagállamok vannak, és ha együtt úgy döntenek, hogy az élet valamelyik területét EU-szinten is szabályozni akarják, akkor annak következményét utána helyi, tagállami szinten kell végrehajtani. Szomorú, de tény: fél évtizeddel a tagság után ez a pofonegyszerű képlet az emberek többségénél ma ugyanúgy nem tudatosult, miként nem sokan tudtak róla a csatlakozás előtt sem.

És itt jön a politikai elit felelőssége, amelynek lett volna öt éve arra, hogy nem egyszeri, látványos EU-kampányokkal, hanem a napi rendszeres munka részeként újra és újra emlékeztessen arra tényre: a magyar törvények – vagyok azok kötelező hatályú eredetei – ma már nemcsak a pesti Kossuth téren, hanem Strasbourgban és/vagy Brüsszelben is születnek. Úgyhogy akit érdekel, hogy mi változik a gazdaságot, életfeltételeket meghatározó szabályozási környezetben, az ezután jól teszi, ha rendszeresen túlnéz Budapesten, az EU-fellegvárakig is. Ahol amúgy – és ettől különösen fontosak az EP-választások – nem mások döntenek helyettünk és rólunk, hanem a magyar képviselők is jelen vannak, és ha ügyesen dolgoznak, igenis hatással lehetnek a végeredményre.

Méltatlanul elfelejtették, vagy soha nem is tudatosult, hogy a jelenleg leköszönő magyar EP-képviselők közül sokan olyan kérdésekben tudtak hatni az EU-szabályozásra vagy a politikai történésekre, amelyek közvetlenül magyar érdekeket is érintettek. Ilyen volt a hétéves uniós költségvetés elköltésének némely szabálya vagy a vajdasági magyarokat ért bántalmazások EU-szintű vizsgálata, és ezzel az ilyen ügyek visszaszorítása. Olyan, európai szintű témákért feleltek magyar európai parlamenti „jelentéstevők”, mint a ma már egyre több autóban jelen lévő, ám jelenleg amerikai felügyelet alatt álló műholdas vezérlőrendszert, a GPS-t majdan európaizáló Galileo program. Akikről ezért gyakran még a nemzetközi sajtó is megemlékezett. A magyar alig.

Sajnos a jelek szerint lényegében már most eldőlt, hogy a soron következő európai választások sem adnak majd alkalmat arra, hogy a dolog igazi tétje jobban átmenjen a köztudatba. Ellenzéki és kormányoldalon a politikacsinálók elsöprő többsége nem is titkolja, hogy úgy tekintenek a júniusi voksolásra, mint a következő hónapok „három magyarországi választásának” nyitányára – az erőviszonyokat demonstráló első tesztre. Ezzel újabb öt évre el is játszhatják annak esélyét, hogy az emberek tudják is, miért „európai” ez a választás, és miért nem mindegy, hogy ki szólal meg az ország nevében 1400 kilométerrel arrébb. Kár.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője