Utolsókból elsők?

Egy évvel ezelőtt kevesen gondoltuk volna, hogy napjainkra a nemzetközi befektetési bankok elemzéseiben címlapra kerülhet a magyar „sikersztori”. Akkoriban Magyarországot az államcsőd és a valutaválság rémképe lengte körül, míg mostanában egyesek már a globális krízis utáni nagy lehetőségek várományosaként emlegetnek minket. Felmerülhet a kérdés: ekkora csoda történt velünk, vagy már megint csak a pénzpiaci óriások manipulációjáról van szó? Bár a befektetési bankok hitelességét alaposan megtépázták a profitszerzés érdekében bevetett gátlástalan piacbefolyásolási technikák, érdemes megnézni, hogy a Magyarországról közvetített kép mennyire tükrözte, illetve tükrözi a realitásokat.

A kiindulópont véleményem szerint egyáltalán nem volt túlzó. A tavaly őszszel kirobbant válság Magyarországot az elsők között sodorta az államcsőd szélére, néhány hónap múlva pedig csupán karnyújtásnyira voltunk a valutaválságtól. Ha a nemzetközi pénzvilág nem siet a segítségünkre, egy évvel ezelőtt lehúzhattuk volna a rolót: nincs nyugdíj, gáz és villany, helyette törés-zúzás és kukagyújtogatás. A kormányfő tavasszal – programjával együtt – belebukott a válságba, miután a hitelezők megvonták tőle a bizalmat. A pénzvilág elvárásainak megfelelő új programhoz új arcok kellettek.

S hol tartunk ma, nagyjából féléves „szakértői” kormányzás után? Magyarország példás buzgalmával toronymagasan kiemelkedik az IMF által megmentett, a súlyos társadalmi és politikai válság miatt tehetetlenül sodródó országok sorából. De a fiskális szigorunk a világ fejlettebb régióival összevetve is egyedülálló: míg a világ a válságkezelés miatt elszálló költségvetési hiányok és a hirtelen megugró adósságráták kockázataitól hangos, addig nálunk a krízis legsúlyosabb időszakában érkeztek a legfájóbb megszorítások. Az Európai Bizottság minapi előrejelzésében Magyarország az egyetlen tagállam, ahol a következő két évben nem emelkedik a GDP-arányos adósságráta. Megértük, amire néhány éve még aligha gondolhattunk: mi lettünk a fiskális fegyelem bezzegországa.

Mielőtt azonban nagyon elbíznánk magunkat, vessünk egy pillantást a gyenge pontjainkra. Mindenekelőtt a növekedés hiányára. Az idei évnek már annyi, de úgy tűnik, hogy a belső kereslet elhúzódó szűkülése miatt az alacsony bázis és a külpiaci élénkülés ellenére még jövőre sem tud megindulni a gazdaság. A növekedés hiánya egy olyan országban, ahol a GDP 80 százalékára rúg az államadósság, aggodalommal töltheti el a befektetőket. Ennek az az ára, hogy a térség országaihoz képest nálunk jóval magasabb a GDP-arányos adósságszámla.
És máris itt vagyunk a másik kockázati tényezőnél: az állam csak korlátozott ideig tudja folytatni a jelenlegi gyakorlatot, miszerint csak jelképes összegű kötvénykibocsátásokkal merészkedik a piacra, ehelyett a rendelkezésünkre álló IMF-forrásokat használjuk fel. Elgondolkodtató, hogy a külföldi befektetők a visszafogott kínálat ellenére sem hajlandók beszállni a forintadósság finanszírozásába. Ilyen körülmények között nincs mód a hiány felpuhítására.

El kell ismerni, hogy az elmúlt hónapokban sokat léptünk előre a bizalom visszaszerzése terén. A tűzoltás sikeres volt, de a munka neheze még hátravan. A szamárpadból kikerültünk, de ahhoz, hogy éltanulók legyünk, még sok feladat áll előttünk. A következő kormánytól növekedésorientált, de egyben józan gazdaságpolitikát vár a piac, érdemi reformokkal. Magasra került a léc, különösen a mögöttünk lévő ciklusok gyenge teljesítményének fényében. Szakítanunk kell az elmúlt időszak különutas próbálkozásaival, melyek rendre kudarcot vallottak. Tanuljunk más országoktól: a legjobb nemzetközi gyakorlat átvétele nem szégyen, inkább erény. A sikert nem adják ingyen, de ha bejön, nagyon megéri. A mai optimista hangokat úgy kell olvasnunk, hogy már vannak olyanok, akik a jövőbeli sikereinket is megelőlegezik. Vétek lenne csalódást okozni nekik.

A szerző a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója