Soros: Hogyan lehet teljes egésszé tenni az eurót?

Az európai hatóságok ennek ellenére bíztak abban, hogy felül tudnak kerekedni minden válságon, amelybe az euró belesodródhat. Ennek megfelelően alakították az Európai Uniót, lépésről lépésre, bár azzal maradéktalanul tisztában voltak, hogy kiegészítő intézkedésekre szükség lesz. Voltak azonban további fogyatékosságok is, amelyeknek az egységes valuta tervezői nem voltak tudatában. Az euró kapcsán feltételezték, hogy gazdasági konvergenciát fog hozni. Ezzel szemben éppen divergencia alakult ki, mert a rendszer építőmesterei nem fogták fel, hogy egyensúlyhiány nemcsak a közületi, hanem a magánszektorban is támadhat.

Amint az euró életbe lépett, a kereskedelmi bankok képesek voltak a kezükben tartott államkötvény-állomány refinanszírozására az Európai Központi Banknál. A műveletben szereplő állampapírokat a szabályozó hatóságok kockázatmentesnek tartották. Ez oda vezetett, hogy zsugorodtak a kamatkülönbségek, ez ingatlanboom kialakulásához és a versenyképesség csökkenéséhez vezetett a gyengébb tagállamokban.

Akkortájt Németország a nadrágszíj összehúzására kényszerült az újraegyesítés utóhatásai miatt. Az ottani szakszervezetek készek voltak engedményeket tenni a béreket és a munkakörülményeket illetően, cserébe a munkahelyek biztonságáért. A divergencia éppen itt kezdődött. A bankok nagy öszszegben vásároltak a gyengébb tagállamok kötvényeiből, hogy hasznot tudjanak húzni a még megmaradt, csekély kamatkülönbségből.

A közös kincstár hiányának következményei a Lehman Brothers bankház csődje után váltak világossá. A pénzügyi piacok teljes összeomlását megelőzendő a kormányoknak szavatolniuk kellett, hogy nem bukik el olyan további pénzügyi intézmény, amely a rendszer egészének működése szempontjából kritikus jelentőségű. Az idő tájt Angela Merkel német kancellár elutasította a közös, európai szintű garanciákat, és azzal érvelt, hogy minden országnak magának kell felelősséget vállalnia a saját pénzintézeteiért. Érdekes módon egyébként a kamatkülönbségek csak 2010-ben kezdtek távolodni, miután az új görög kormány bejelentette, hogy az előző kabinet messze alábecsülte a költségvetési hiányt a ténylegeshez képest.

Ez volt az euróválság kezdete. A közös kincstár hiányát úgy próbálták kompenzálni, hogy először mentőcsomagot hagytak jóvá Görögországnak, majd kialakítottak egy ideiglenes, sürgősségi mechanizmust, végül pedig a pénzügyi hatóságok esetleg létrehoznak valamiféle állandó intézményt. Erről azonban már most bizonyosan állítható, hogy elhibázott lesz, mert a közös kincstár hiánya mellett az eurót egyéb hiányosságok is terhelik. Ezek természetét a hatóságoknak szemlátomást nem sikerült megérteniük, ami végső soron roppantul összekuszál mindent. Az irányító hatóságok ugyanis nemcsak egy valutáris válsággal kényszerülnek szembenézni, hanem egy bankválsággal, sőt a makrogazdasági elméletek válságával is.
Az egyik melléfogás ott van, hogy a fizetésképtelen bankok kötvényeit kézben tartó befektetők védve vannak, mégpedig az adófizetők rovására, éppen a pénzügyi válsággal szembeni félelem miatt. Ez politikailag elfogadhatatlan, ezért a jövő tavaszszal megválasztandó ír kormánynak fel kell mondania a mostani megállapodást. Ezt a piacok máris felismerték, ami egyértelmű magyarázat arra, hogy miért nem enyhült a válság az ír mentőcsomag jóváhagyása óta.

Egy további hiba az, hogy magas kamatokkal terhelik meg a mentőcsomagokat, és ez lehetetlenné teszi a gyengébb államok számára, hogy javítsák versenyképességüket az erősekkel szemben. Emiatt a széttartás erősödni fog, a gyengébbek a végtelenségig tovább gyengülnek. A hitelezők és az adósok egymással szembeni ellenérzései várhatóan fokozódnak, és valóssá válhat annak veszélye, hogy az euró mint fizetőeszköz fogja lerombolni az Európai Unióban a politikai és a szociális kohéziót.

A fenti két hibát korrigálni lehet. Az elsőt illetően a mentőalapokat részben a bankok feltőkésítésére, részben a szuverén államok pénzügyi megerősítésére kell fordítani. Az előbbi hatékonyabb megoldás, mint az utóbbi. A megfelelően feltőkésített bankrendszer ugyanis alacsonyabb költségvetési deficitet eredményezne, ez gyorsabb visszatérést tenne lehetővé a tőkepiacokra az egyes országoknak. A bankoknak szánt tőkejuttatást mielőbb végre kell hajtani, és célszerűbb a műveletet európai léptékben egyszerre elvégezni, semmint országonként külön-külön. A folyamat részeként meg lehetne erősíteni az európai szintű szabályozást. Ha lenne egységes európai banki szabályozás, az kevésbé sértené a nemzeti szuverenitást, mint ha európai szintű fiskális politika működne. A bankok feletti európai ellenőrzés révén a szektor kevésbé lenne kitéve a politikai visszaéléseknek, mint a nemzeti szabályozási keretek között.

A második hibát illetően le kell szögezni, hogy a mentőcsomagokra megállapított kamatokat le kell szállítani arra a szintre, amelyen maga az EU tud piaci hiteleket felvenni. Ennek olyan előnye is lenne, hogy előmozdítaná egy aktív euró-kötvénypiac megteremtését.

A fenti két strukturális változtatás talán nem elégséges ahhoz, hogy egy mentőakció szükségessége esetén menekülési útvonalhoz jussanak a veszélyeztetett euróövezeti országok. Kiegészítő lépésként szükség lehet arra, hogy az adósságátalakítások során az ilyen szuverén adósságot kézben tartó befektetők is vegyék ki a részüket a veszteségből. Az ezzel járó sokkot fel tudnák fogni azok a bankok, amelyeket előzőleg megfelelően feltőkésítettek. Így ki lehetne javítani azt a két nyilvánvaló hibát, amelyek Európát komor jövőre kárhoztatják.

Soros György a Soros Fund Management elnöke

Copyright: Project Syndicate, 2010
@ www.project-syndicate.org