BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
csőd

Görögország: Az utolsó felvonás

A görög adósságválság megoldása egyre közeledik. Ez azonban csak onnan tudható, hogy óriási részletekben járnak le a következő hónapokban államkötvények, amelyeket valahogyan rendezni kell.
2011.05.20., péntek 14:30

Még mindig nem világos, hogy milyen arányban osztoznak majd a veszteségekben az érintett felek, és egyáltalán, hogyan fogják hívni a konstrukciót. Átütemezésről ugyanis nem akarnak hallani sem a kötvénytulajdonosok, de az európai politikusok többsége sem. Az utóbbiak nemrég az „újraprofilozás” szót dobták be a köztudatba, amit akár puha csődnek is nevezhetünk. A hitelező szempontjából azonban aligha az elnevezés a döntő, sokkal inkább, hogy mikor és mennyi pénzt lát viszont.

Amennyire határozott és gyors volt az Európai Unió 2008-ban Magyarországgal kapcsolatban, a görög problémakezeléssel most annyira tétova. Ez a döntésképtelenség pedig sokba kerül minden érintettnek, mivel bizonytalanság esetén a piacok hajlamosak a legrosszabb eshetőséget beárazni. A mediterrán ország kötvényeinek biztosítási díja alapján kisebb valószínűséget adnak a befektetők annak, hogy megúszszák öt évig csőd nélkül, mint annak, hogy nem.

Az adott körülmények között viszont eleve nem képzelhető el egyszerű megoldás. Minden érintett fél érvelése logikus és elfogadható, mégis egymással teljesen összeegyeztethetetlen. A legnagyobb görög érdekeltséggel a német és francia bankrendszer rendelkezik, így aligha érdekük egy államcsőd. Ugyanakkor az ottani politikusok igen nehezen tudják meggyőzni választóikat, hogy miért kellene a görögök érdekében a zsebükbe nyúlni. Európa egészének viszont a mielőbbi megtisztulás lenne az érdeke, mert a bizonytalanság fertőzi a többi tagországot is. Ráadásul anélkül kellene eredményt elérni, hogy Görögország kilépjen az euróövezetből, mert annak beláthatatlan következményei lennének. És akkor még a görög polgárok szempontjairól nem is szóltunk.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.