BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
konvergenciaprogram

Az államosítás nem minden - 160 helyett elég lenne 90 jó kórház

Ősztől állami kézbe kerülhetnek a fővárosi kórházak és a hozzájuk tartozó szakrendelők, januártól pedig – első lépésben 30 megyei intézmény átvételével – országos szinten is megkezdődhet a folyamat. Kérdés, sikerül-e ezzel javítani az ellátás hatékonyságát és minőségét.
2011.10.06., csütörtök 05:00

Az állami felügyelet azért lehet logikus lépés, mert a központi irányítással a betegek esélyegyenlősége jobban érvényesülhet, lényeges megtakarítás érhető el a központilag vásárolt áram-, gáz- és gyógyszerbeszerzésekből, optimalizálni lehet a betegutakat. Az egészségügyi intézmények hitelezői ennek ellenére egyelőre nem ujjonghatnak, hiszen a jelenlegi gazdasági-pénzügyi helyzetben nem valószínű a korábban felhalmozódott adósságok gyors kiegyenlítése, inkább a további eladósodás megállítása lehet a cél.

A kilátásokat beárnyékolja, hogy az ágazat jövő évi költségvetési terve reálértéken 200 milliárd forinttal rosszabb az ideinél, s ezt nem kompenzálja az intézmények tervezett átalakítása. Ha sikerül is keresztülvinni a struktúraváltást – amelybe beletört már néhány korábbi kormány bicskája –, az csak hosszabb távon stabilizálhatja az egészségügyet. A kórházak lejárt adósságállománya ugyanis meghaladja a 45 milliárd forintot: ez egyhavi működési költségvetésüknek felel meg, s a 2012-es költségvetési irányszámok változatlanul hagyása mellett kezelhetetlen.

A „hogyan jutottunk ide” kérdésre azonban nem csupán a jelenlegi rossz és szűkös finanszírozás a válasz. Tény, hogy az elmúlt évek konvergenciaprogramja 230 milliárdot vett ki az egészségügy költségvetéséből, miközben változatlan maradt a tb-járulék fejében járó gyógyítási csomag, s megmaradt a múlt század tanácsi rendszerében létrejött mega-intézményrendszer. A baj oka azonban jóval inkább az 1970-es években kialakult egészségügyi struktúrában keresendő, amelynek szűkítéséről a rendszerváltás hajnalán már döntöttek. Akkor 32 kórházat akart bezárni az Egészségbiztosítási Alapot felügyelő tb-önkormányzat, de a kórháztulajdonos önkormányzati lobbi az érintett orvoskarral karöltve megakadályozta azt. Karcsúsítás helyett ezért folytatódtak a kijárásos fejlesztések, torzult a struktúra, drágább lett az egészségügyi ellátórendszer fenntartása, mélyült a különbség az egyes megyék betegellátása között.

Mértékadó közgazdászok úgy számolják, hogy a mostani 165 kórház helyett 90 jól felszerelt, jó szakembergárdát és a legkorszerűbb orvosi technológiákat koncentráló intézmény és egy erős sürgősségi és alap-ellátórendszer a mainál magasabb színvonalú, biztonságosabb betegellátásra lenne képes. A felszabaduló kórházakra pedig óriási szükség lenne a betegek rehabilitációjában, s a jelenleginél több krónikus és ápolási intézmény, szociális otthon is kellene. Ez utóbbiak működtetése lényegesen olcsóbb a kórházakénál. Ha egyébként a tisztiorvosi szolgálat ellenőrizné és betartatná a gyógyításhoz előírt minimális feltételeket, csak az orvoshiány miatt egyes kórházak már ma lehúzhatnák a rolót. Más, a legkorszerűbb orvostechnikával rendelkezők egyike-másika pedig 40 százalékos kapacitással működik, betege nincs, de a rezsiköltsége megvan. Nem csoda, hogy ez a torz szerkezetű ágazat csődközelbe került, s magával ránthatja a számára eddig hitelező kis- és közepes beszállítókat, a nagyok pedig hátat fordíthatnak az országnak.

Ám az „államosítás” önmagában nem oldja meg az eladósodott közintézmények sorsát. Elkerülhetetlen az amortizáció beépítése az átalakuló intézményrendszer működésébe. Az eladósodás kezelésénél pedig érdemes lehet a határon kívül vagy az üzleti világban alkalmazott adósságkezelő megoldásokat alkalmazni. Továbbá arra is garanciát kell találni, hogy az intézmények állami átvétele után ne folytatódjon eggyel magasabb szinten az a lobbitevékenyég, amely az önkormányzati tulajdonban lévő intézményrendszer hatékonyságát és az esélyegyenlőséget is rontotta. Ha ez sikerül, akkor van értelme az átalakításnak.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.